Menü Bezárás

67 év a magyar baloldalon

Semmit nem változtak. Ugyanaz az agresszív, pofátlan, cinikus, hataloméhes, vérgőzös társaság a magyar baloldal, akik voltak akkor, azon az őszi délutánon, 1956-ban. Akkor Moszkvától kértek segítséget, most Brüsszeltől várják. Társadalmunk legnagyobb szerencséje, hogy 67 év alatt immunisak lettünk azokra a praktikákra, amelyekkel hatalmat tudnának szerezni. Maradjon is így!

Amikor 1956-ban elindult a tiltakozás a rendszer ellen, még nem volt facebook. Nem voltak mobiltelefonok. Nem voltak mobilalkalmazások. Volt viszont mögöttünk egy Rákosi-rendszer, amelyben úgy voltak a szólásszabadsággal, mint manapság normális ember a szexuális élettel; csinálhattad otthon a négy fal között. Sőt, sokszor még ott sem, mert a szobád falának is füle volt. A szobád falának, ahol szidtad a rendszert. 1956 október 23-án ebből lett elege a magyar társadalomnak. Utcára ment aki élt és mozgott. A kommunistákat, Nagy Imrével és Kádárral az élen meg is lepte a tiltakozás. Kellett is nekik nagyjából két hét, hogy rendet tudjanak tenni. Agresszívan, pofátlanul, hatalomra éhesen, vért ontva. Később, a hetvenes évekre ugyan enyhült a szigor, de ez csupán cukormáz volt a nagy kommunista pöcegödör tartalmán.

50 évvel később sem változtak, hiába kxrták el. Igaz, Gyurcsány? Maximum csak egy fokkal jobban felkészültek, nem hívták be a szovjeteket. Pontosabban behívták, de csak a magyar titkosszolgálatba és nem a szovjeteket, hanem az oroszokat. Ferenc abban az időszakban azzal tett hűségesküt Putyinnak, hogy megígérte neki, hogy oroszul fognak tanulni a fiai. Mindez körülbelül egy évvel az 50. évforduló undorító, aljas, vérgőzös gyalázata után. 2006-ban már senkinek nem volt meglepetés a hatalmon lévők közül, hogy az 50. évforduló gyakorlatilag egy hatalmas, össznépi tiltakozássá fajul Gyurcsány Ferenc ellen. Feri készült is rá a lehető legundorítóbb becsülettel. Olyannal, amit igazából becsületnek sem lehet nevezni. Gyurcsány Ferenc 2006 október 23-án lett a saját népére fegyvert fogó terrorista. Persze tudjuk, erről hivatalos papír nincs, sőt ha ma a terrorista szót vele összefüggésben használod a facebookon, akkor annak is örülhetsz, ha nem veszik el örökre a saját kis közösségi felületedet.

Mindenesetre a 17 évvel ezelőtt történtek jelentették a végső vakcina dózist azok ellen a praktikák ellen, amelyekkel ma hatalmat tudnának szerezni. Gyurcsány lett 2006 Kádárja és csak jogrendszerünk radikális átalakulása mentett meg minket attól, hogy ne legyen még az utcákon látottnál is nagyobb vérontás. 17 éves a pillanat, amikor politikai értelemben Gyurcsány örökre elásta magát. Ma ő a tanárok háta mögé bújik. Ma mobil applikációt készíttet. Mobil applikációt, amit egy közepesen képzett informatikus körülbelü 6 perces munkával simán meghekkel. Ez is olyan cucc, mint amilyen a kommunizmus volt. A XXI. század második évtizedében a liberálkommunizmus korszakát éljük, a Demokratikus Koalíció vezére pedig próbál ehhez alkalmazkodni.

Ma minden szabadságszerető magyar ember ünnepli ’56 hőseit. Ferenc viszont bejelenti, hogy ő alkalmazkodik. DK Plusz nevű mobilapplikációval. Neki ez a nap nem ünnep. Az ő fejében ez a hétfő csak arról szól, hogy a felszínen akar mardni. A többi hozzá hasonlóval együtt. Ezért ünneplünk ma Veszprémben, ők pedig ezért tolják maguk előtt a tanárokat a pesti utcákon, ahol 67 évvel ezelőtt azok a százezrek demonstráltak a szovjetek ellen, akik közül sokan meghaltak néhányan pedig biztosan ott lesznek a veszprémi tömegben. A helyszín ugyan felcserélődött a vidék kontra főváros tengelyen, de a lényeg változatlan; Mi ünnepelni megyünk! Hősöket ünnepelni! Veszprémbe! Azért megyünk, hogy még csak véletlenül se felejtsük el, hogy ez a baloldal 67 év alatt egy fikarcnyit sem változtott! S amíg ezt nem felejtjük, Gyurcsányéknak esélyülk sem lesz!

Facebook hozzászólások

4702 olvasónk látta