Menü Bezárás

A bírálgatóknak

Ha a fiatal tenni vágyók elcsüggednének a kemény megjegyzések miatt, akkor elmondom nekik az apáról, a fiúról és a szamárról szóló mesét. Mi lett az eredménye amikor mindenkinek eleget tettek? Ők vitték a rúdon a szamarat!

Ahol a szeszély és a kedvtelés ül a bírói székben, ott az emberi ítélet egyenlő értékű a széllel.  Ezért te sem törődj vele, mint ahogy az sem izgat ha a kulcslyukon szél fúj a szobádba. Hallottam már írást bírálni olyan dolog miatt, amiről nem is volt szó az üzenetben. Akármelyik publikációnál előfordulhat, hogy az illető nem azt “kapta”, amit szeretett volna, ilyen esetben neki az nem mondott semmit. Ez éppen olyan, mint amikor valaki megbírálja a szántást és abban talál hibát, hogy az eke nem csinált egyből lyukat a babnak, vagy lebecsüli a búzatáblát, mert nő benne répa.

Lehet azt kívánni, hogy mindenki óhaja teljesüljön? Mondjuk az írás nem vigasztalta az embert, de intette a bűnösöket, emiatt becsüljük le az egészet? A fűrész veszélyes szerszám a borotválkozáshoz, dobjuk ki ezért?  A kutya ugat és ami rosszabb néha harap is. Épp ezért a becsületes embernek meg kell tenni mindent, nehogy kárt okozzon másokban.

A legrosszabb kerék nyikorog a leghangosabban és sokszor az ilyen bajok okozói nem is tudják mi a valódi érték! 

Nem kellemes az olyan “kolléga” aki állandóan morog, mint egy medve, a modora olyan, mint a savanyú szőlő és a tekintete hasonlít a mészáros kutyájáéhoz.  Veszekednek, mint a verebek a gabonaszemen, amely nem is az ő tulajdonuk, vagy mint a csókák megrongálják azt, aminek az építésében soha nem vettek részt.

Ézsaiás 29,18: “Azon a napon a süketek is meghallják az írás beszédét, a vakok szemei pedig látni fognak a homály és a sötétség után.”

Felhasznált irodalom: Spurgeon

Címlapkép: Flickr

A JOBBoldali Média Hírei Facebook oldal felkereséséhez kattintson IDE!

Facebook hozzászólások

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás