Menü Bezárás

A kommunizmus Soros által finanszírozott fura kísértete járja be Amerikát

Egyre nyilvánvalóbb, hogy Amerikában a novemberi választásnak a tétje nem egyszerűen az lesz, hogy demokrata vagy republikánus párti lesz-e majd az ország elnöke. Ennél sokkal jelentősebb dolgok dőlhetnek el, amelyek olyan jelentős változásokat hozhatnak az USA politikai, gazdasági és társadalmi rendszereinek a működésébe, amelyek a teljes nyugati világra hatást gyakorolhatnak.

A koronavírus-járvánnyal egy időben szervezett és folyamatosan erőszakot alkalmazó balliberális tüntetések követelései, a demonstrálókat politikailag és anyagilag is támogató Demokrata párt választási ígéretei, valamint a velük szövetségben levő ultraliberális globalista pénzügyi, gazdasági elit üzenetei alapján nem túlzás azt állítani, hogy napjainkban a kommunizmus kísértete járja be az eddig a szabadpiaci versenyre épülő kapitalista demokráciaként számon tartott Egyesült Államokat.

Gyakorlatilag úgy néz, ki, hogy a külvilág felé liberálisnak megnevezett elveket valló amerikai balliberális politikai oldal, a Demokrata párt a világ legnagyobb globális tech, média és szolgáltató cégóriásainak a támogatásával egy olyan új, teljesen abszurd gazdasági és társadalmi berendezkedést tervez létrehozni, amely egy nagyvállalati korporatív állammodellben Marx, Engels és Lenin bukott ideológiai agyrémeit és a hozzájuk tartozó kegyetlen módszereket néhány multinacionális óriáscég hathatós támogatásával tervezi megvalósítani.

Orwell disztópiájában az 1984 című regényben az Óceániát irányító szűk pártelitnek a jelszava az, hogy „a háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő”. Ez a jelszó sajnos most ijesztően aktuálisnak tűnik a szobrokat ész nélkül döntögető, romboló és gyújtogató amerikai liberális utcai forradalom történéseit látva. Az erőszakos demonstrációkat szervező civil szervezetek Soros György bőkezű támogatását élvezik, ami miatt nekünk magyaroknak különösen is érdemes figyelnünk arra, hogy mi és hogyan zajlik az USA-ban, mert nagy valószínűséggel hasonló forgatókönyvek megvalósítására számíthatunk hamarosan az amerikai milliárdos által támogatott magyar balliberális ellenzéki oldalon is.

Amerikában most tényleg a kommunizmus kísértete járja be, hiszen az utcai zavargások középpontjában álló, és Soros kiemelt támogatását élvező NGO, a Black Lives Matters szervezet egy felvállaltan marxista szervezet, amelynek a vezetői a hivatalos honlapjukon képzett marxista agitátorokként határozzák meg magukat. A fehér ember ellenes, nyíltan rasszista programot hirdető szélsőséges szervezet egyik legfőbb hivatalos célja egyébként a hagyományos, apából, anyából és gyerekekből álló családmodell megszüntetéséért folytatott harc. A világszerte a Black Lives Metters mellett megszervezett letérdelős liberális szolidaritási akciók résztvevői biztosan nem tudták, hogy egy olyan szervezetet istenítettek, amely a családok elpusztításán dolgozik.

Az amerikai eseményekből az látszik, hogy a globalista balliberális elit most egy olyan diktatórikus kommunista program megvalósításába kezdett, amely a demokrácia, a szabad választások, valamint a sajtó és véleményszabadság teljes felszámolására készül. Éppen ezért ideje nevén nevezni a dolgokat. Tudatosítani kell mindenkiben, hogy a baloldaliság, a liberalizmus és a kulturális marxizmus helyett valójában egy tiszta, brutális és kegyetlen Marxista, Leninista politikai programot akar világszerte megvalósítani a globalista balliberális politikai és gazdasági elit. A globalista dollár milliárdosok és az elvtelen liberális politikusok minden erkölcsöt nélkülöző, pusztán haszonelvű internacionalista szövetsége nem csak az Amerika, hanem a teljes nyugati világ feletti hatalom megszerzésért jött létre. Soros György vagy Bill Gates ténylegesen nem egy társadalmi egyenlőséget ígérgető kommunista programot akar megvalósítani a dollármilliárdjaival. Ők csak eszközként használják a kommunista rezsimek leggátlástalanabb módszereit és az utcára hergelt csőcselék tüntetéseit is, ahhoz, hogy megszerezhessék azt a kormányzati hatalmat ami szükséges a saját piaci haszonszerzési céljaik eléréséhez. A globalista erők a mögöttük álló irdatlan pénz és a médiavilág többségének a birtoklása miatt mindenképpen hatalomhoz akarnak jutni. Az általuk követendőnek tartott kommunistákhoz hasonlóan ők sem válogatnak az eszközökben. Láthatóan végleg el akarják hallgattatni a politikai ellenfeleiket és ehhez akár erőszakot is hajlandóak alkalmazni.

A furcsa, milliárdosok által finanszírozott társadalmi igazságosztó „forradalom” 2020-ra a „haladó” kommunista hagyományokat követve a burzsoázia elleni osztályharc helyett egy új ellenség elleni harcot és leszámolást hirdetett meg. A mindenért is felelős és ezért megalázandó, kirekesztendő, megbüntetendő csoportja az emberiségnek most a fehér ember lett. Talán nem véletlen, hogy a multikulturalizmus fellegvárának számító Németországban nemrég egy Marx és egy Lenin szobrot is felavattak. Lehet, hogy a kommunista és nemzeti szocialista népirtások német rajongói tudhatták, hogy a haladó és felvilágosult, tehát liberális és globalista Nyugat kommunista ideológiai alapú kísérletezésbe kezd hamarosan.

Marx és Engels elvei szerint a haladás útjában álló társadalmi csoportokat, vagy akár nemzeteket is el lehet, sőt el kell pusztítani, azért, hogy ne akadályozzák a haladást. A szakállas német kommunista ideológus szerint egyes nemzetek a haladás hordozói, mások viszont nem. A faji alapú megkülönböztetést magas szintre emelő hitleri Németország vezetőinek előképeként Engels épp ezért úgy vélte, hogy a haladás, a progresszió a forradalom útjában álló, nem elég fejlett nemzetekre nincs szükség, illetve azokat fel kell számolni. Frederick Engels Marxnak a „Neue Rheinische Zeitung” folyóiratban „Der magyarische Kampf” címmel megjelentetett cikkében értekezett erről 1849-ben. A német kommunista filozófus úgy vélte, hogy az általa „Völkerabfall” -nak, azaz felesleges nemzeteknek, titulált népcsoportoknak el kell tűnniük a szocialista világrend kialakulásakor. Engels az 1848-49-es forradalmakban és egyéb ügyekben vállalt szerepeik alapján a skótokat, bretonokat, a baszkokat cseheket, szerbeket, és az oroszokat nevezte meg felesleges, megszüntetendő népcsoportokként. Minket magyarokat a progresszívnak minősített németek, britek,és franciák csoportjába sorolt Engels. Az egyik vagy másik nemzet megsemmisítésével kapcsolatos erőszakos megfontolások Marx és Engels esetében egyébként nem meglepőek, mivel az erőszak szerves részét képezte társadalomátalakítási programelképzeléseiknek. Marxék meggyőződése szerint a proletariátus diktatúrájának teljes végrehajtása például csak a kapitalizmus erőszakos megdöntése és az új renddel szembeni ellenállás teljes körű megszüntetése után lehetséges csak.

Hiába bukott meg a Szovjetunió és dőlt össze a szocialista államok rendszere. Engelsék nézetei most mégis a Nyugaton pusztíthatnak. Korunk globalista ballibei szerint a gyártulajdonosok, a polgári foglalkozásúak, a parasztok, a kulákok, a családok és a hívők után, most a fehér ember kell, hogy a marxista alapú megkülönböztetés bűnbakja és áldozata legyen. Engels még csak népcsoportokat akart eltüntetni a föld színéről. A mai szellemi örökösei viszont már minden fehér embert. Beteg logikájuk szerint minden rosszért a fehér ember tehet. Ha nem lesz már fehér ember, akkor pedig minden bizonnyal az összes problémája megoldódik majd a színes bőrűeknek.

Joggal tehetnénk fel józan paraszti ésszel a kérdést ezek után, hogy bőrszín alapján hátrányosan megkülönböztetni valakit az nem rasszizmus-e vajon és, hogy ez miért nem elítélendő ballib részről, hiszen arról senki sem tehet, hogy milyen bőrszínűnek születik.

A globalista migránssimogató ballibek szerint viszont nincs ezzel semmi baj, sőt rasszistának kiáltják ki azokat akik szerint az All Black Lives Matters helyett az All Lives Matters kifejezés sokkal helyesebb és vállalhatóbb lenne (Minden fekete élet számít helyett Minden élet számít). Miért van ez így. A válasz nagyon egyszerű: azért mert a liberálisok ideológiája, a világnézetük, az nem egy racionalitásra, tényekre és józan észre, moralitásra épülő politikai alapvetésű rendszer, hanem egy olyan vallási hit, ami néhány megkérdőjelezhetetlen dogma mellett a saját magukról feltételezett tévedhetetlenségre és morális felsőbbrendűségre épül. A liberálisok szerint például mindenkinek áldozatokat kell hoznia azért mert néhány számítógépes modell szerint az emberi tevékenység globális felmelegedést okoz. Az nem zavarja őket, hogy a számítógépes modelleket futtató „tudósok” a való életben még azt sem tudják pontosan előrejelezni, hogy a következő nap milyen időjárás lesz. A liberálisok szerint hiába szól ezer érv ellene, a korlátok nélküli migráció akkor is jó. Miért? Mert csak. Mi nem mehetünk korlátlanul sehova a világban. De mások megtehetik ezt ha a mi országunkban akarnak élni. Miért? Csak. Mert nekik jár ez a jog. A liberálisok szerint a most élő fehér emberek felelősséggel tartoznak azért, mert a jelenkori amerikai feketék közösségei rossz szociális körülmények között élnek, ami csakis annak a következménye, hogy rabszolgaként kerültek több száz évvel ezelőtt az amerikai kontinensre. Miért? Csak.

Érdekes módon maga a rasszizmus fogalma egy hithű ideológiailag felkészült liberális számára egy olyan megkérdőjelezhetetlen dogma, ami mindig csak fehér emberek elítélésére szolgálhat. Más formája nem létezhet, hiszen Trockij szó szerint és pontosan erre a célra alkotta meg a kifejezést. Lev Davidovics Bronstein, azaz Leo Trockij, a bolsevik hatalom egyik legvéresebb kezű figurája alkotta meg rasszizmus fogalmát. Trockij, a Vörös Hadsereg megalapítója és első vezetője az 1930-ban, már száműzetésben írt „Az orosz forradalom” című művében használta először a szót, rasszista. Nem a ma használatos értelemben, hanem azok ellen a tradícionalista oroszok ellen, akik életformájukhoz, szokásaikhoz ragaszkodtak és nem akarták átvenni a kommunista tanokat. Trockij őket javíthatatlan primitíveknek nevezte (akiket Engels elvtárs útmutatása szerint természetesen ki kell irtani, hogy ne akadályozzák a „fejlődést”).

A multinacionális globális óriáscégek számára az emberiség nagy része felett korlátlan és totális hatalmat garantáló amerikai és nemzetközi társadalmi, politikai változások útjában azonban szerencsére van még néhány olyan akadály, amely reményre ad okot. Ilyen akadály lehet az elpusztításra ítélt nyugati fehér embereknek az öntudatra ébredése és összefogása a hagyományos társadalmi rendjük, békéjük, országaik, nemzeteik és családjaik megvédése érdekében.

Az emberek feletti korlátlan uralom megszerzésén dolgozó globalista elit céljainak teljesülését ugyanakkor az is veszélyezteti, hogy az általuk feltüzelt és megvezetett csőcselék még árthat is ambícióiknak. Az Egyesült Államokban a balliberális politikusok és a globalista tőkés elit az öncélú erőszak támogatásával ugyanis egy olyan rossz szellemet engedtek ki a palackból, amely ellenreakcióként megteremthet egy olyan rendet akaró, csendes többséget amely újraválaszthatja Trump elnököt. De a csőcselék pillanatok alatt akár teljesen szembe is fordulhat az őket feltüzelő, és anyagilag támogató balliberális politikai, gazdasági elittel. Az utóbbi napokban több Demokrata párti vezetésű városban is előfordult, hogy a tüntetőket támogató liberális városvezetőnek el kellett menekülnie a teljesen kontrollvesztett tüntetők elől.

Mindezen kockázatok mellett ugyanakkor kezd már látszani az a súlyos buktató is, hogy a globalisták érdekszövetségének liberális marxista programja valójában működésképtelen. Egyetlen valódi és komoly társadalmi vagy gazdasági problémát sem old meg. A fehérek hibáztatásából senki sem fog megélni, ahogy a szobordöntögetésből sem. A ”forradalmat” pénzelő dollármilliárdos liberális tőkések, Soros, Bill Gates vagy Zuckerberg az átlag embereknek sem a megélhetésére sem pedig az ingyenes egészségügyi ellátására nem akar egy dollárt sem áldozni. A virtuális pénzből pénzt csináló milliárdosokat és a monopóliumokat birtoklókat csak az előjogaik megtartása és az adózás élkerülése érdekli. A magyar balliberálisokhoz hasonlóan a legtöbb fontos gazdasági ügyben az amerikai liberálisoknak sincs egyetlen épkézláb ötletük sem a megoldásra. A teljesen szenilis demokrata elnök-jelölt Joe Bidennek lövése sincs például arról, hogy az egészségügyi biztosítás nélkül élő 20-30 amerikai problémáját miként lehetne orvosolni. De nem baj, mert cserébe viszont a Demokrata párt bedobta a választási ígéret cunamijába a mindenkinek járó alapjövedelem bevezetésének a jól hangzó ám felelőtlen ötletét.

Annak ellenére is így tettek, hogy egyébként mostanra már kiderült, a liberálisok fő szavazóbázisát jelentő migránsok és etnikai kisebbségi csoportok szociális, valamint anyagi gondjaira az alapjövedelem csodafegyvernek gondolt eszköze egyáltalán nem jelent megoldást. A koronavírus-járvány miatt sokak állása megszűnt az Egyesült Államokban Az amerikai szövetségi állam ezért jelentős személyenként 1600 dolláros egyszeri, vissza nem térítendő juttatást adott minden polgárának. Most egy újabb hasonló összegű támogatás nyújtása is napirenden van már, amely a választások miatt biztos meg is fog történni. A ballib politikusok közül többen úgy vélik, hogy ez a juttatás azt bizonyítja, hogy érdemes a választóik között a mindenkinek járó alapjövedelem bevezetésének az ígéretével kampányolniuk. A tervek szerint Fedcoin néven digitális pénz formájában kapnák meg az amerikaiak a nekik szánt alapjövedelmet. Számos elemző és több jobboldali politikus szerint viszont nemcsak felelőtlen, de káros is lenne így, úgymond helikopterből dobálni ingyen pénzzel az embereket mert a vírus miatti pénzjuttatások miatt sokan már jelenleg sem akarnak újra munkát vállalni. A statisztikai adatok alapján ráadásul a vírus miatti ingyen pénz megjelenését egyből árdrágulás követte, ami egy alapjövedelem bevezetése esetén folyamatos drágulást idézne elő. Emiatt az államnak mindig növelnie kellene a támogatás összegét ha meg akarná őrizni az értékét, ami aztán elkerülhetetlenül hiperinflációhoz és dollár válsághoz vezetne, amit viszont senki sem akarhat.

Csak egy választás, tehát csak egy hajszál választ el minket attól, hogy George Orwellnek az 1984 című regényében megjósolt negatív utópiája megvalósuljon. A Google, a Facebook, a YouTube, a Twitter a regénybeli Nagy testvér szerepét már most is részben betölti, de egyértelműen szeretné teljesen is. Az amerikai jobboldali médiumok, politikusok és véleményvezérek profiljait egy ideje már önkényesen és egyértelműen tisztán politikai okokból törlik a techóriások felvállaltan ballib elkötelezettségű tulajdonosai. Ugyanakkor a közösségi oldalak már az orwelli gondolatbűn és újbeszél fogalmát is átültették a jelenkorba, azzal, hogy gondolatrendőrként előírják, hogy a platformjaikon milyen megfogalmazásokat, fogalmakat, szavakat tartanak helyesnek, PC-nek, azaz politikailag korrektnek és melyek azok, amelyeket tiltanak. Emellett a közösségi oldalak működtetői az Igazság-Minisztérium orwelli szerepkörét beteljesítve szeretnek már most is fekete listákat összeállítani a közléstől eltiltandó, vagy abban korlátozandó sajtótermékekről, személyekről.

A Google és a Facebook a monopolhelyzete révén mostanra olyan gazdasági és média túlhatalomra tett szert, amelyet nyilvánvalóan korlátozni, ésszerű és törvényes keretek közé kell szorítani a tevékenységüket szemben a mostani törvényeken felül álló státuszukkal . Trump már most, elnökként is tett jogi lépéseket a techóriások megregulázására. Ha elnök marad, akkor biztosan további lépéseket tesz a sajtó és véleményszabadságnak a közösségi médiafelületeken való érvényre juttatása érdekében. Ha a demokrata elnök-jelölt, Joe Biden nyer, akkor viszont a jobboldali, konzervatív vélemények és hangok további, gyakorlatilag teljes elnyomására és tiltására lehet majd a közösségi média platformokon számítani. Nemcsak Amerikában, de Magyarországon is. A globalisták nagyarányú győzelme esetén az USA-ban tartózkodó 10-20 millió illegális bevándorló megkapja majd az állampolgárságot, ami mellett felgyorsítják a bevándorlást is. Így biztos és évtizedekig tartó szavazói többséghez juttatják majd a liberális Demokrata pártot, amely a migrációt alapvetően a bevándorlók őket támogató szavazatai miatt erőlteti. Ekkor pedig, akár egy két éven belül megvalósulhat az a Facebook által saját magáról megrendelt filmben beharangozott terv, amely szerint minden amerikai állampolgárnak kötelezően lesz majd a közösségi oldalon egy személyes profilja. Az addigra már a lakosság több, mint 50 százalékát kitevő nem fehér bőrű USA polgár így minden eddiginél könnyebben leadhatja majd a szavazatát azokra a globalista érdekeket képviselő liberális politikusokra, akik az idők végezetéig hatalmas többséggel kormányozzák majd az államokat.

Facebook hozzászólások

2612 olvasónk látta