Egyedi Csongor TamásEz a nap háromszorosan szerencsés volt az oszmánoknak, de háromszorosan átkozott a magyaroknak. Három különböző évhez, de ugyanahhoz az egy emberhez köthető.
I. Szulejmán szerette augusztus 29-ét. Miután 1521-ben ezen a napon foglalta el Nándorfehérvár várát, ezzel szabad utat nyitva Buda felé, 1526-ban már tudatosan erre a dátumra időzítette a Magyar Királyság elleni döntő ütközetet is. Különböző nehézségek miatt azonban augusztus 29-én egy erősen elfáradt hadsereggel érkezett meg a Mohács közeli lápos síkra. Tábort akart veretni, hogy a katonák kipihenjék magukat, ezzel feladva azt, hogy a szerencsenapján vívjon meg az ellenséggel. Azonban a magyarok mégis a ,,kedvére tettek”. Délután 3 óra körül támadást indítottak az oszmán sereg ellen, aminek következménye könnyű török győzelem és Szulejmán szerencsedátumának megerősítése lett.
Az Oszmán Birodalom célja az volt, hogy a Német-Római Császárságot leigázza. Ehhez első körben Bécset kellett volna elfoglalni. Mivel az Oszmán Birodalom és a Magyar Királyság szomszédos volt egymással, a legrövidebb út a magyarokon keresztül vezetett. Ezért már több mint száz esztendeje kisebb-nagyobb háborúra került sor a két fél között. A támadásokat Hunyadi János és Mátyás király sikeresen visszaverte. Mátyás halála után azonban Magyarország hanyatlásnak indult. Politikai csatározások színtere lett, lázadások gyengítették (például a Dózsa-féle parasztfelkelés), de gazdasági visszaesés is bekövetkezett. Márpedig a sorozatos támadásoknak ellenállni csak sok pénzzel és erős, egységes hadsereggel lett volna lehetséges. Végső soron az egyre erősödő birodalmi nyomással szemben mindenképpen alulmaradtunk volna, tekintettel a létszámbeli különbségekre, a bukás elkerülhetetlen volt.
A magyar vezetés a hozzánk menekült Bakics Pál szerb vajdától már 1525 végén értesült arról, hogy a törökök el akarják foglalni Budát.
Lajos király kétségbeesetten kért segítséget Európa királyaitól és fejedelmeitől. Egyedül VIII. Henrik angol király ígért némi támogatást, amely jóval az események után érkezett meg, és a pápa ajánlott fel egy tekintélyesebb összeget. Rajtuk kívül senki meg sem mozdult. Pedig addigra már mindenki Európa védőbástyájaként tekintett Magyarországra, amely megvédelmezi őket a rájuk zúduló veszedelemtől.
1526. augusztus 29-én megtörténtek a csata jól ismert eseményei.
A vereséghez több tényező is hozzájárult. A magyar sereg alig 25 ezres létszámmal nézett szembe az oszmánok 30 ezres reguláris és szintén 30 ezer fős irreguláris hadával. Szapolyai János nem érkezett meg a maga nagyjából 20 ezer főnyi katonájával. (Egyes vélemények szerint nem elkésett, hanem nem is akart részt venni a harcokban, más vélemény szerint az volt a feladata, hogy Szeged környékét védje, ha kell, ezért nem mozdult.) De ennél is sokkal nagyobb hiba volt, hogy a magyar haderő hagyta Szulejmán seregét átkelni a Dráván Eszéknél. Pedig itt könnyű lett volna hatalmas károkat okozni a szultánnak, vagy akár meg is állítani, mert az akkor sebtében épített híd elég keskeny volt, a szekerek csak libasorban tudtak haladni rajta: három nap és három éjszaka tartott az átkelés.
A csata, amelyet Tomori Pál vezetésével a magyarok indítottak meg, miután értesültek róla, hogy a török sereg fáradt és tábort ver, alig egy-két óra alatt lezajlott. A török győzelem olyan gyors és könnyű volt, hogy Szulejmán nem hitte el, hogy vége. Azt gondolta, hogy csak az előhaddal harcolt. Várta a félelmetes hírű ellenfél főseregét, teljes fegyverzetben, harcra készen, és csak jó pár nappal később ébredt rá, hogy bizony senki nem jön.
Szeptember elején megindult a főváros felé. A magyar királlyal akart találkozni, hogy rákényszerítse a békefeltételeit. Ugyanis nem tudta, hogy II. Lajos már nem él. Az előtte járó portyázó csapatok sokfelé pusztítottak.
Szulejmán 12-én érkezett meg Budára. Az udvar addigra már elmenekült Pozsonyba, csak kevés ember maradt a várban. Amíg a szultán nézelődött, addig az emberei hidat vertek a Dunán, és átkeltek Pestre. A várost kifosztották, felgyújtották, a lakosságot kiirtották.
A törökök két hétig maradtak a fővárosban. Ezalatt a környékbeli területeket (Győrtől Egerig) kirabolták, felperzselték.
A lakosság nem mindenhol nézte ezt tétlenül. Az Esztergom vármegyei Pusztamaróton a parasztok, hogy családjukat, értékeiket védjék, szekértábort állítottak fel, amelyen az akindzsik (török könnyűlovas katonák) nem tudtak áthatolni. Nagyszámú segítséget hoztak, és bevetették a tábori ágyúkat, a skorpiókat is. Háromnapi borzalmas küzdelemben 25 ezer magyart mészároltak le, többet, mint amennyi katona a mohácsi csatában odaveszett.
A telet nem akarta a szultán itt tölteni, ezért az összeharácsolt értékeket hajóra rakatta, és hadaival kivonult az országból. A Tisza mellől Szapolyai János jelentős számú seregével még mindig nem mozdult. Semmit nem tett, akárcsak augusztus 29-én, ezúttal is kérdéses, hogy miért nem.
Az ország király nélkül maradt, és a főnemesség színe-java is meghalt Mohácsnál. Egy korábbi szerződés értelmében Habsburg Ferdinánd főherceget kellett volna megkoronázni, de a magyar nemesek 1526 novemberében Szapolyai Jánost választották királlyá. Végül mégis Ferdinánd kerekedett felül, bevonult Budára.
1529 szeptemberében Szulejmánt ismét magyar földön találjuk, de csak annyi időre, hogy Ferdinándot elzavarja, Budát átadja Szapolyainak, itt hagyva háromezer katonáját is.
1540-ben meghalt Szapolyai János. Több se kellett Ferdinándnak, ostromolni kezdte Budát, és benne a csecsemő János Zsigmondot és az özvegy Izabella királynét. 1541-ben ostromzár alá vette a várat. Ekkor érkezett ismét Szulejmán, és szétverte a blokádot.
Ezután a szultán sátrat vert, és meghívta a királynét és udvarát a sátrába egy tisztelgő látogatásra. Amíg a magyarok vendégeskedtek az oszmán uralkodónál, az ő janicsárjai, mintegy megcsodálandó a várost, turistákként beszivárogtak a várba. Mire az őrök észbe kaptak, a jelentős mennyiségű török katona lefegyverezte az őket, és kitűzte a lófarkas lobogót, éppen augusztus 29-én.
Szeptember 2-án Szulejmán bevonult a várba, és a Büyük (Nagy) dzsámivá alakított Mátyás-templomban ünnepelte meg ismételten könnyű győzelmét. A törökök ,,az oltárképeket leszaggatták. Szent István király állószobrát ledöntötték. Az aranyozott és képekkel ékesített oltárokat kiszórták a templom elé, s kiszórták a márványból és fából faragott angyalszobrokat és a misekönyveket is. Az orgona is elpusztult”. (Gárdonyi G.)
Ezzel az Oszmán Birodalom 145 évre csúf éket vert a valaha dicsőséges napokat látott Nagy Magyarország testébe, egészen a szívéig, Budáig.
2294 olvasónk látta
