Menü Bezárás

Az Európai Parlament létjogosultsága

Aki csak felületesen szemléli a politikát, annak számára elsőre talán semmi közös nincs Ilaria Salisban és Magyar Péterben. Pedig van közös pont kettejük életútjában, ez pedig finoman szólva sem fest pozitív képet az Európai Parlament erkölcsi állapotáról. Lássuk ezt a közös pontot!

Kezdjük Ilaria Salis-szal, mert ő a régebbi történet! A 40 éves olasz nő a magyar bíróságon fellelhető papírjai szerint tavaly úgy érkezett Magyarországra, hogy soha életében nem dolgozott, még OKJ-s vécékefe kezelő tanfolyamot sem végzett hazájában, Olaszországban, így aztán nekem személy szerint fogalmam sincs arról, milyen, a társadalom számára hasznos munkát tudna végezni akár Brüsszelben, akár moshol, az élet más területén. Mindenesetre tény, hogy így, ezzel a háttérrel jött ide a kis csordájával embervadászatot tartani, Budapest utcáin a ruházatuk alapján félholtra verni ártatlan, az utcán sétáló, munkába igyekvő embereket. A kommunizmus fennállása óta tudjuk, hogy egy bizonyos, a normális, tisztességes emberi léthez elengedhetetlenül szükséges értelmi szint a kommunista esetében nem követelmény. Ellenben a végletekig elviselhetetlenül agresszív viselkedés kifejezetten elvárás a társadalomnak azon erkölcsileg rothadt rétegében.

Ebből a közegből, zéró intelligenciával érkezik Brüsszelbe Ilaria Salis. Akinek kollégája lesz Magyar Péter. Az a Magyar Péter, aki elvileg jogi egyetemet végzett (ez a gyakorlatban mintha nem látszana),  összehozta az évszázad válását, az ebből fakadó politikai botrányra építi a karrierjét, legújabban pedig felbuzdulva friss ropogós választási sikerén féktelen, a nadrágján is meglátszó dorbézolásba kezdett. Június 21-én éjjel, Budapest egyik elit szórakozóhelyén részegedett le legutóbb és kezdett el vállalhatatlanul viselkedni. A viselkedést viszonylag haar megunta a szórakozóhely biztonsági szolgálata, hajnali fél öt tájékán ki is hajították EP-listavezető elvtársat. Hozzáteszem, hogy Péter a részegsége tényén túl is megdolgozott azért, hogy persona non grata legyen az Ötkerben, hiszen például nőket zaklatott, verekedett és telefont rabolt, amit aztán nem sokkal a távozása után a Dunába hajított a Lánchídnál.

Rögtön említsük is meg csak úgy szőr mentén, hogy ha például Szájer József tett volna hasonlót aktív politikusként és még mindig politizálna, akkor hosszú évek óta a felháborodott liberális kórus szólamait hallgathatnánk az erkölcsös politizálásról, de ez csak tényleg mellékes. Ami viszont nagyon is lényeges, hogy most Péterünk ezzel a háttérrel ki fog menni Brüsszelbe. A Fényességes Európai Parlamentbe, ahol majd lesznek a következő öt évben is Magyarországot elmarasztaló döntések. Ezeket Petinek is meg kell majd szavaznia, Ilaria kisasszonnyal együtt… Azt ugyan még nem tudjuk, hogy Peti mennyire van azzal tisztában, hogy egy, az Ötkeres balhéhoz hasonló dorbézolás a belga fővárosban már nem fog beleférni, de nem is a mi dolgunk ezzel foglalkozni. A mi dolgunk annyiban merül ki, hogy nagy bölcsen megállapítsuk;

Az Európai Parlament létjogosultsága és komolysága pont ennyi! Mindkettő ott feszül valahol az embereket ruházatuk alapján félholtra verő, soha életében tisztességes munkát nem végző Ilaria Salis verésre lendülő keze és fegyvere, valamint a hullarészeg Magyar Péter gyanúsan barna foltos sárga nadrágjának foltja között. Nincs az a vécépapír és nedves, szappanos szivacs, ami ezt a tényt elmossa, kitisztítja, kevésbé elviselhetetlenné teszi! Magyar és Salis is oda került, ahová való! Ha úgy kezdődik a ciklus, hogy ők ketten Brüsszelben politizálhatnak, akkor ennyit az EP-választások komolyságáról is!

Facebook hozzászólások

10167 olvasónk látta