Apátistvánfalván 1990 óta minden országgyűlési választást a jobboldal nyert meg.
Pár hónap múlva Magyarország történetének kilencedik szabad választást tartják majd. Éppen ezért itt az ideje, hogy a Vidék Hangjai oldal sajátos módon megkezdje a felkészülést a voksolásra. A következő hónapokban minél több vidéki települést fogunk bemutatni abból a szempontból, hogy 1990 óta hogyan változtak az adott falun, vagy városban a politikai erőviszonyok. Reméljük, hogy így minél teljesebb képet kapnak majd országunk politikai földrajzáról is. Az elemzések során értelemszerűen a legtöbbször az adott település országgyűlési voksolási eredményeit nézzük majd, de lesz olyan is, hogy kitérünk majd az önkormányzati, az európai parlamenti és a népszavazási eredményekre is.

Elsőként a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fekvő Abaújvárt mutattuk be. Most pedig a Vas megyei Apátistvánfalva következik. A település az Őrségi Nemzeti Park területén, az osztrák-magyar-szlovén hármashatárnál, az osztrák határátkelőtől 10, a szlovén határátkelőtől 3 kilométerre található. Nagyjából 370-en élnek ebben a csodálatos községben.
Az apátistvánfalvai országgyűlési választás eredményeit az alábbi infografikán láthatják. Az eredményeknél csak a pártlistás voksokat vettük figyelembe. Az egyéni jelöltek szereplését nem vettük figyelembe, mivel egy adott közösség politikai elköteleződését a legjobban a listás voksok alapján lehet megnézni. Mindezek mellett összesítettük azt is, hogy az egyes választásokon a későbbi kormánypártok, és a későbbi ellenzék, hogyan szerepelt, mivel ez is nagyon jól megmutatja az adott település politikai szimpátiáit.
A grafikákból világosan kiderül, hogy az őrséi településen még egyszer sem tudott nyerni a baloldal. Még 1994-ben, amikor országos a legjobb eredményét érte el az MSZP és az SZDSZ akkor sem sikerült a két alakulatnak 28 százalékot elérnie. A baloldal a településen 2006-ban szerepelt a legjobban, de még akkor sem sikerült 28 százalékot elérniük. A Fidesz 1998 óta minden országgyűlési választást megnyert Apátistvánfalván. Éppen ezért óriási meglepetés lenne, ha a jövő évi választáson sikerülne a baloldalnak jelentősen javítania a korábbi évtizedek eredményein.
4334 olvasónk látta