Menü Bezárás

Az összeomlás jeleit mutatja Márki-Zay

A választás napjának közeledtével Márki-Zay Péter megnyilatkozásai láthatóan napról napra és egyre ijesztőbb mértékben szétesettek, tragikomikusan abszurdak.

A baloldal kanadai porszívóügynöki tapasztalatokra támaszkodó miniszterelnök-jelöltjének szellemi és pszichés képességeinek hanyatlását jól mutatja az ellenzék szerdai székesfehérvári utcai kampányrendezvényén előadott megmagyarázhatatlanul furcsa beszéde.

A balliberális oldal önjelölt messiása az emelt hangon előadott indulatos kampánybeszédében hosszasan kitért arra, hogy a magyar ellenzéki összefogás úgy vette fel a kapcsolatot az ukrán elnöki hivatallal, hogy igazából nem is vette fel.

A csakis általa megélt, folyamatosan és visszamenőlegesen is változni képes valóság ismertetése közben a pártot alapítani akaró, bukott mozgalomvezető, hódmezővásárhelyi politikus érdekes módon Zelenszkij ukrán elnököt kitartóan és következetesen Jeszenszkynek nevezte.

Hogy a kampánybeszéd Magyarország ezer éves történelmének legkiválóbb politikai szónoklata lehessen Márki-Zay Péter biztosra ment és Zelenszkij elnök átkeresztelése után, a beszéd végén még sikeresen Márton Attilaként kérte a helyi szavazók támogatását a szocialista Márton Rolandra.

A balliberális pártok programját képviselő, de önmagát valamiért mégis jobboldalinak nevező hódmezővásárhelyi politikus közéleti pályafutását mintegy megkoronázó, egyedülálló kvalitású fehérvári kampánybeszéd alapján talán nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország érdekét az szolgálná leginkább, ha április harmadika után a számára megterhelő politizálás helyett már csak pihenéssel tölthetné majd az idejét Márki úr.

Facebook hozzászólások

5356 olvasónk látta