Menü Bezárás

Egy csodálatos délután emlékirata

35 éves vagyok. Ami azt jelenti, hogy 1976-ban, amikor az eddig utolsó veretlen évét lezárta a magyar labdarúgó válogatott, még meg sem születtem. Sőt! Az 1986-os VB-re selejtező csoportunk megnyerésekor is még csak a nővérem élt. Mivel 35 éves vagyok, közvetlen emlékeim nincsenek a ’86-os irapuatói gyalázatról sem, azt is csak apám mesélte el, hogy a szovjetek elleni meccs szünetében (ekkor már 3:0-ra vezettek és egy hatos lett a vége) hogy ment ki a garzonlakásunk erkélyére és gyűjtott rá egy cigire idegességében.

1988-ban, születésem évében már ugyanúgy a széthullás jeleit mutatta a magyar labdarúgás, mint ahogy tette ezt a Szovjetunió. S bár 1991-ben utóbbi darabjaira hullott és lezajlottak addigra a különböző országokban a rendszerváltások, erre a magyar focinak 27 évet még várnia kellett, még most is sok a teendő ebben a témakörben. Tegnap délután azonban valami csodát láttunk és hallottunk. Amihez kellett Hajdú B. István felejthetetlen hangja, felejthetetlen mondatai is. Még most is a hideg ráz és katarzisom van attól, ahogy Nagy Ádám megcsinálja a kritikus szerelést, ahogy Szoboszlai átveszi a labdát és elindul vele mindenen keresztül az ötös jobb sarkához, ahonnan aztán bevarrja az egyenlítést.

Aztán esek egyik ámulatból a másikba, ahogy másfél perccel később Ádám Martinnal párban „leboltolják” a vezetést jelentő gólt! Európa bármelyik TOP bajnokságában hetekig mutogatnák mindkét Szoboszlai gólt. Fogják is mutogatni. A megfelelő infrastrukturális háttér lehetővé teszi, hogy most formálódjon Marco Rossi szövetségi kapitány kezei alatt egy olyan válogatott, amelyik már ki tud jutni világbajnokságra és ott meggyőződésem szerint bárkit meg tud verni. Persze ez még messze van, még a jövő évi Európa bajnokságon sem vagyunk túl, de az utat a siker felé már megtaláltuk. Csak végig kell menni rajta. Betartva a válogatási elveket. S igen, ezek betartásához az is szükséges, hogy a válogatottban játszók a klubcsapataikban adott esetben felismerjék, mikor kell klubot váltani. Hazajönni és itthon segíteni sem szégyen. Ha ez kell ahhoz, hogy mondjuk Nagy Ádám továbbra is alapembere legyen ennek a csapatnak, akkor jöjjön haza olyan klubcsapathoz, amelyiknek esélye van a nemzetközi kupaszereplésre! Jöjjön és segítsen!

Mert a magyar focinak égető szüksége van például Nagy Ádám nemzetközi tapasztalatára. Soha nem volt még Magyarország modern kori történetében ennyire jó a focink, jó lenne, ha ez klubszinten is végre megmutatkozna és nemcsak a fradi sikerei révén. Zárkózzanak fel hozzájuk más klubcsapatok is. Ha itthon végre úgy beindul a tehetségek képzése, ahogy például Portugáliában megy, ha képződik egy Szoboszlaiék utáni generáció, amelyikben látjuk a vezéralakokat, akkor már a VB-selejtező abszolválása sem okoz majd gondot és a magyar foci visszakerül oda, ahová az irapuatói szégyen előtti dicsőséges években tartozott. Ehhez jelenleg kevés, hogy szinte minden válogatott kerettag külföldön játszik.

Ez most egy csodálatos siker 47 év után. De jóindulatúan figyelmeztetek mindenkit, hogy ez csak átmeneti lesz, ha a magyar klubfutball csúcsán teljesítő másik 11 csapat közül néhány nem nő fel a fradi mellé, ehhez pedig újfent kihangsúlyozom, hogy kellenek azok a magyar játékosok, akik úgy érzik, hogy külföldi klubjuknál feleslegessé váltak. Szoboszlai és a többi tegnapi hős sikere mellett belőlük kell erőt meríteni és akkor a magyar foci jelenlegi legsikeresebb időszaka hosszú évtizedekig tarthat!

Facebook hozzászólások

2340 olvasónk látta