Menü Bezárás

Egész Európa Portugáliára figyel

Európában hamarosan újabb fontos voksolást tartanak. Javában zajlik a választási kampány Portugáliában. Az ibériai országban március 10-én tartanak előrehozott parlamenti választást, és a végeredménye akár az egész Európa politikai rendszerére hatással lehet. A Vidék Hangjai az elmúlt hetekben már többször foglalkozott az ibériai országban zajló eseményekkel. Az eddigi felmérések azt mutatták, hogy a voksolás egyáltalán nem lefutott, de most újabb fordulat körvonylazódik.

António Costa szocialista kormányfő még tavaly november elején nyújtotta be a lemondását, miután a hatóságok több kormánytisztviselő – köztük Costa – otthonában is házkutatást tartottak, a kormánya lítiumbányászattal és hidrogéntermelési projektekkel kapcsolatos állítólagos szabálytalanságai miatt. Costa közel nyolc év kormányzás után nyújtotta be lemondását, miután 2015. november 26-án nevezték ki először miniszterelnökké.

Antonio Costa, korábbi szocialista kormányfő csúnyán megbuktt egy korrupciógyanús ügyben

Costa bukásával gyakorlatilag megkezdődött a választási kampány. A választás előtti időszak legérdekesebb időszaka pedig a következő hetekben jön, mivel mostanra felálltak a pártok a voksolásra. Az egyik legfontosabb történés az volt, hogy a 2015 óta ellenzékben lévő jobbközép Szociáldemokrata Párt összefogott a Kereszténydemokrata Néppárttal és egy monarhista Néppárttal. A hárompárti összefogás új neve Demokratikus Szövetség lett. Rajtuk kívül az összes 2022-ben parlamentbe került párt önállóan indul.

Vezet a jobboldal

Egy friss felmérés szerint a Luís Montenegro vezette jobbközép Demokratikus Szövetség győzne a szavazatok 32 százalékával, négy százalékponttal megelőzve a szocialistákat. A közvetlen szavazási szándék azonban a bizonytalan szavazók igen magas arányát (20 százalék) mutatja. A teljes népességet tekintte 23 százalék a Demokratikus Szövetségre voksolna, míg 20 százalék a 2015 óta kormányzó szocialistákra. A harmadik helyen a bevándorlásellenes Chega áll 14 százalékkal, őt követi a Liberális Kezdeményezés (4 százalék), a Baloldali Blokk (4 százalék), a Livre (2 százalék), a CDU (2 százalék) és a PAN (1 százalék).

Ha csak azon válaszadók szavazási szándékát és hajlandóságát vesszük figyelembe, akik azt mondták, hogy biztosan szavazni fognak, akkor a Demokratikus Szövetség 32 százalékon áll. Ezt követné a Szocialista Párt 28 százalékkal, a Chega (19 százalék), a Liberális Kezdeményzés (6 százalék), a Baloldali Blokk (5 százalék), a Livre (3 százalék), a CDU (2 százalék) és a PAN (1 százalék).

Így állnak a pártok Portugáliában. Egész Európa figyeli a várható fejleményeket

„A közvetlen szavazási szándék ebben a felmérésben a bizonytalan szavazók nagyon magas arányát mutatja” – közölte a kutatást végző a Katolikus Egyetem, figyelmeztetve, hogy „ezek az eredmények nem a március 10-i választási eredmények előrejelzései”, hanem „becslések arról, hogy a különböző listák milyen eredményt értek volna el, ha a választás a felmérés időpontjában zajlott volna.” A legfrissebb felmérést a tavaly novemberi felméréssel összehasonlítva, az AD és a PS közötti különbség stabilizálódása, valamint a Chega további növekedése és az IL csökkenése figyelhető meg.

A kutatás annak is utánajárt, hogy a 2022-es választásokon a portugálok mely pártokra szavaztak, és most kire voksolnának. Azok közül a választók közül, akik ma a Demokratikus Szövetségre szavaznának, 65 százalék két évvel ezelőtt a PSD-re, 10 százalék a PS-re, 6 százalék az IL-re és 5 százalék a CDS-PP-re szavazott.

A PS-re 80 százalék szavazott 2022-ben. Tizenkét százalék nem szavazott egyetlen pártra, míg 3 százalék a BE-re, további 3 százalék a PSD-re és 1 százalék a CDU-ra.

Azok közül, akik ma Chegára szavaznának, két évvel ezelőtt csak 33 százalék tette ezt. A többiek közül 23 százalék a PSD-re, 15 százalék a PS-re, 5 százalék az IL-re, 2 százalék a CDU-ra, 1 százalék a BE-re és 1 százalék a CDS-PP-re szavazott.

A választás tehát nem dőlt el, így egész Európa figyelheti, mi történik majd Portugáliában március 10-én.

Facebook hozzászólások

2047 olvasónk látta

Az Orbán Viktorral a magyar nemzetért Facebook oldal felkereséséhez kattintson IDE!

Kovács András újságírói oldalának felkereséséhez pedig kattintson IDE!