Menü Bezárás

Facebookos Metaverzum – Ahol a valóság nem számít!

Teljesen mindegy, mi történik a világban, Mark Zuckerberg facebookjának univerzumában az nem úgy van! Következő stáció: XVI. Benedeket el sem temették!

Nézzük először a hírt 2023 január 4 – szerdáról, amely magyar idő szerint 23 óra 37 perckor került fel a Newsmax amerikai hírcsatorna facebook oldalára:

A Vatikán hivatalos közleményt adott ki, amelyben a Szentszék szóvivője arra kéri Joe Biden hivatalban lévő amerikai elnököt, hogy ne vegyen részt XVI. Benedek nyugalmazott pápa holnapi temetésén! A Newsmax amerikai hírcsatorna római tudósítója vatikáni forrásokból úgy értesült, hogy a nyugalmazott egyházfő néhány nappal a halála előtt fogalmazta meg ezt a kérését, amelyet a Vatikán hajlandó is teljesíteni! Biden kitiltását XVI. Benedek temetéséről a Fehér Ház szóvivője is megerősítette szokásos heti sajtótájékoztatóján! Az üggyel kapcsolatban a Newsmax is megkérdezte Joe Bident, aki először gúnyosan visszakérdezett, majd kegyeskedett normális választ adni, ő azzal indokolt, hogy túl nagy kísérettel menne a temetésre, sokan ott csak útban lennének

Adott tehát ez a kis hírecske, amit természetesen rengeteg, politikával foglalkozó facebook csoportban megosztottak! A facebook mindenható tényellenőrei pedig úgy döntöttek, hogy ebből a hírből egy szó sem igaz! Nem számít semmi! Nem számít, hogy az amerikai kormányinfón a Fehér Ház szóvivője a saját szájával mondja ki, hogy Biden nem lehet ott a temetésen, a fent említett kérést levél formájában a Fehér Házba is eljuttatták! Nem számít, hogy az elnök úr a saját szájával ismeri be, hogy nem lesz ott a temetésen. A facebook megteremti neked a saját valóságát! A valóságot, ahol Trump nincs, Biden mondókája sem mindig számít, sőt a Fehér Ház afroamerikai származású, leszbikusságát nyíltan vállaló szóvivőjének közlései sem tartoznak a legfontosabb liberális közéleti iránytűk közé! Szóval teljesen mindegy, mi történik a világban, Mark Zuckerberg facebookjának univerzumában az nem úgy van! Márpedig ha ez a helyzet, akkor XVI. Benedeket a méltóságos információs maffiafőnök úr szerint el sem temették!

Emberek! Valahol azért ez az egyik legrémisztőbb dolog, ami ellen fel kell lépnünk, ha normális világot szeretnénk az utódainkra hagyni!

Facebook hozzászólások

3404 olvasónk látta