Menü Bezárás

Hogyan lehet szervezkedni a hatalomért?

Például azt a látszatot megteremtve, hogy a kormányzat már nem képes biztosítani az életfeltételeket. Nem mellesleg, kinek mi a megfelelő életfeltétel? A forradalmakat mindig ideológiák hajtották előre, az életben ugyanis mindenki híve valaminek. Nem igazán létezik szenvedélymentes objektivitás, részben ezért nincs a forradalmi ideológiának egyetlen képlete.

Ha kapcsolatot akarunk teremteni, de a másik tapasztalatai között nem találunk kapcsolódási pontot, amely lehetővé teszi számára, hogy vegye az üzenetünket, magunknak kell ilyeneket “építenünk”. A másik leginkább akkor figyel oda arra, amit mondunk, ha érdekli a dolog vagy például fenyegetve érzi magát.

Az ellenzéki cselekvés arénájában a fenyegetettség vagy a válság szinte előfeltétele a kommunikációnak.

Ezért a balliberális összefogás  “szervezőinek” adott esetben, igen kreatívnak és szükségszerűen erkölcstelennek kell lenniük, hogy folyamatos hazugságokkal fenn tudják tartani hazánkban, az állandó fenyegetettség látszatát (is).  Az igazságosság, az erkölcsösség, a rend a szájukból csupán üres szavak tartalom nélkül, mert ezek valódi funkciója a degenerált elképzelésük igazolása és védelme.

Azt is el lehet mondani, hogy elégedetlenkedőket bárhol találni. “Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni! A forradalmak nem haladnak visszafelé.” A balliberális ellenzéki összefogás tagjai, az elképzelésem szerint a hatalmi politika arénájaként tekintenek a beszűkült környezetükre, ahol a dolgokat sajnos az érdekeik mozgatják, az erkölcsiségről való beszéd az haszonelvű cselekvés és önös érdekeik jelenlétét tudatosan vagy nem tudatosan elleplező retorikai fogás.

Induláskor a “szervezőnek” el kell magát fogadtatnia, vagyis a közösség (ha az csak egy hangos kisebbség is) valamiféle “jóváhagyására” van szüksége, hogy tevékenykedni kezdjen. A magukat fenyegetve érzők és az elégedetlenek véleményének a látszólagos képviselete, elégséges felhatalmazásnak bizonyulhat a számukra.

Az emberek leginkább olyan dolgokat képesek megérteni, amik a tapasztalati körükön belül esnek. Az ilyen “szervező” munkája azzal kezdődik, hogy bizalmat és reményt ébreszt a hatékonysága iránt. Teszi mindezt olyan módon, hogy azt értse is célcsoport. Ehhez apró győzelmekre van szükség, melyek erősítik az önbizalmat, vagyis elhiteti hogy működhet, sikerülhet (bármennyire beteg is, mert mondjuk életellenes). Ilyen pl.: az abortusz támogatása, az azonos neműek házasságának propagálása, torz tiltakozások szervezése, aláírásgyűjtések teljesen haszontalan dolgokért , dudálás, szivárványos zászlók kitűzése, földön fetrengés, parlamenti rendbontások, nemzeti jelképek gyalázása stb..

Ha az emberek úgy érzik, nincs hatalmuk a dolgokon változtatni, akkor nehezebben fognak azon gondolkozni, mit kellene csinálniuk és hogyan. Az értéktelen és hazug illúzió viszont cselekvésre ösztönözheti a megtévesztetteket és részben megteremtheti számukra a munkavégzés látszatát is. Akciókkal, meggyőzéssel a “szervező” igyekszik beláttatni az emberekkel, hogy hatalmat ad nekik, képességet, erőt, eszközöket, hogy változtassanak a helyzetükön. Akkor is ha az egész beteg hazugságokon alapul.

Bármilyen közösségről legyen szó – szegényről, nem szegényről -, az embereknek mindig is voltak és mindig is lesznek problémáik, de ezek nem állnak össze egyből ügyekké. Nincs meg hozzá a “terep”, a “forgatókönyv”. Ügynek itt most azt nevezzük, amivel kapcsolatban lehetőség van a cselekvésre. Ahhoz hogy az átvertek úgy érezzék, lehetőség van a cselekvésre, a szétfolyó, amorf állapotot problémákra kell “felhasítani”, a problémákat pedig “ügyekké” kristályosítani, amelyek az egyéni cselekvés lehetőségének “adagjaiban” vannak megfogalmazva.

Ebben az esetben az “ügyintéző”, aki a folyamatot irányítja, az természetesen nem más, minta balliberális ellenzéki összefogás “szervezője”.  Ahogy tapasztaljuk, a fennálló rend szétverésének több ügyre kell épülni, mert különben lehetetlen lesz fenntartani az állandó cselekvés illúzióját. Az emberek szomjazzák a drámát és a kalandot, tehát az a jó taktika részükről, amely fenntartja a figyelmet.  Ha az emberek nem találnak érdekességet abban, ahogyan a dolgokat csinálják, akkor komoly baj van a taktikával.

Kár, hogy az egész értéktelen sőt káros és beteg alapokon nyugszik!

Az emberek csak korlátozott ideig képesek érdeklődést mutatni valami iránt. A koncentrált figyelem, az érzelmi hevület, az energiabevetés, a tapasztalatok izgalmai, a kihívásokra való reagálás – mind, mind csak bizonyos ideig tartható fenn. Ezért folyamatosan kitalálnak a “szervezők” újabb és újabb dolgokat. Bármilyen balliberális szervezetről legyen tehát szó, az állandó cselekvésre, állandó akciókra van szüksége.

Ezek olyan fontosak a fennmaradásukhoz, mint az ember számára a levegő.

A balliberális logika szerint, az erkölcsösséget az határozza meg, hogy vesztésre vagy nyerésre állnak.  Gyakorlatilag minden eszközt erkölcstelennek minősítenek, amely hatékonynak bizonyul ellenük. Azt igyekeznek elhitetni, hogy az angyalok 100 százalékosan az ő oldalukon állnak – az ellenfél pedig 100 százalékosan az ördög szövetségese. Az ilyen mesterségesen előállított végletes polarizáltság, degenerált helyzetet teremt.

Konkrétan azt, hogy már csak rombolni tudnak! 

Végül a sajtószabadság és a gyülekezési szabadság nélkül nem csak az lehetetlen, hogy külső véleményekre apelláljunk, de az is, hogy tömegmozgalmat hozzunk létre, sőt már az is, hogy szándékainkat tudassuk az ellenfelünkkel. Nem véletlen, hogy az ellenzéki összefogás fontos témái közé tartoznak ezek, és óriási hazugságokkal teremtik meg az állandó fenyegetettség érzését.

Felhasznált irodalom: Alinsky

A JOBBoldali Média Hírei Facebook oldal felkereséséhez kattintson IDE!

Facebook hozzászólások

Hirdessen több mint 5500 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás