Menü Bezárás

Honnan tudom, hogy római katolikus vagyok?

Búcsú Ferenc pápától…

Ez most egy kicsit személyes lesz, ne haragudjanak meg érte! Pont annyira lesz személyes, hogy ne zvarja az olvasót!

Az én kapcsolatom a Jóistennel zavaros, kissé viharos. Olyan nekem Isten, mint a rokon, akit szeretek, de haragszom rá, mert sokszor úgy érzem, hogy lelki értelemben indokolatlanul megnehezíti az életemet. Akkor is sírtam a boldogságtól, amikor életem egyik legnehezebb évében Bergoglio atyát pápává választották. Emlékszem; kilépett a Szent Péter Bazilika pápáknak fenntartott erkélyére az 1936 december 17-én született új egyházfő, elmosolyodott, olaszul jó estét kívánt, én pedig azonnal elsírtam magam. Tudatában voltam ekkor annak is, hogy közte és hőn szeretett nagyapám között (aki abban az évben, 2013-ban hunyt el) mindössze kereken 5 hónap a korkülönbség… Szóval elsírtam magam! Aztán tudomásul vettem, hogy ő a pápa, az élet ment tovább.

A honi liberális sajtó közben az elmúlt 12 évben gyártotta a teóriákat arról, hogy Bergoglio atya miképpen gondolkodik a homoszexuálisokról. Ezzel kapcsolatban Ferenc pápa egyetlen mondatot engedett meg magának azt is kiforgatták; Minden homoszexuálisnak joga van keresni Isten társaságát. Hát hiszen Hézus annak a Mária Magdolnának is megbocsátotta bűneit, aki közismerten örömlány volt. A libsik itt Magyarországon megoldották, hogy ezt is kiforgassák. De most hagyjuk is őket! Tényleg! Ne rágódjunk ezen!

Nálam egyetlen gesztussal fogadtadta el magát velem végleg Ferenc pápa; Idejött Magyarországra és mintegy gesztust gyakorolva a Szent István Bazilikában megcsókolta a Szent Jobbot. Ez egy olyan gesztus volt tőle, amivel jelezte, hogy Magyarország teljes jogú, megbecsült tagja a Római Katolikus Egyháznak. Ma reggel fél nyolc után öt perccel pedig a Magyarországot kétszer is meglátogató, hazánkat nyilvánvalóan a szívében őrző Ferenc pápa végleg elaludt, ez a tudat rászakadt a lelkemre és megint kitört belőlem a sírás, akárcsak 12 évvel ezelőtti megválasztásakor… Nos, én innen tudom, hogy bár haragszom Istenre, mégis Római Katolikus vagyok.

Kérem ezért tisztelettel a ma reggel elaludt Szentatyát, járjon közben értem is odafenn! Emellett köszönöm minden egyes napját, amit pápaként az Egyház szolgálatában töltött!

Facebook hozzászólások

1467 olvasónk látta