Menü Bezárás

Irodalmi éjfélóra: Mikszáth Kálmán

Az első nap.

Kati még gyerek volt idáig, ámbár termete feltűnően kirítt az iskolapadokból. A kisebb gyermekek Kati néni-nek csúfolták; ő és szülei nem sokat törődtek vele, csak hadd járjon ő tizenharmadik évében is az iskolába; ha nem használ, hát bizony nem is árt, ha minél többet szed magára az ismeretekből: legalább majd meg fogja tudni igazítani a férjét, ha el talál tévedni az egyszeregy-ben. Az úrvacsoráját már harmadéve fölvette, amivel általános hit szerint a szegény ember nevelése be van tetőzve, de ő csak mégis megtoldotta a tanulást másfél évvel, mert olyan ám a tanító uram feje, mint a bibliai korsó, sosem fogy ki belőle a tudomány, minél többet oszt ki tanítványainak, annál több marad neki.

Kati azon értelmes okos leányokhoz tartozott, akik felfogják, mi az: élni; tudja, hogy az annyit tesz: küzdeni. Nem is szívesen hagyta ott azt a négy egyszerű falat, mely eddig egész világa volt; a faragott padokat, az igénytelen katedrát, honnan a tanító jóságos, nyájas arca mosolygott le; a falon függő ábrák ezer színezett állatjaikkal, miket mind ösmer egyenkint, a feketetábla a szögletben, min annyi sok szép és csodálatos dolgot mutogattak meg, a róla madzagon lelógó szivacs mind, mind olyan kedves ismerősei neki, hogy fáj megválnia tőlük. Úgy érzi, minden öröme ott marad és sohasem kerül többé vissza.

De hiába, semmi sem tarthat örökké. Az élet is követeli a magáért, és nem lehet, nem szabad elfutni előle. Maholnap a tizennegyedik évébe lép, s szegény édesanyja beteges, neki kell átvenni a háztartás gondjait. Kis szíve egészen elfogódik s csordultig telik meg félelemmel, aggodalommal. Istenem, hogyan fog megfelelni a nehéz feladatnak? Az áttanult könyvekben sehol semmi nyoma, miként fogjon a munkához! Oh, azokban a könyvekben nincsen arról egy szó sem!

Pedig dehogy nincsen!

Reszkető kezekkel veszi át édesanyjától a kulcsokat. A szavak, melyeknek kíséretében nyújtotta át, rémesen csengnek füleiben, mint valami halálítélet.
Itt vannak a kamra- és padláskulcsok, édes Katim. Én holnap több napra elutazom. Holnaptól kezdve te fogsz pótolni a háztartásban. Úgy viseld magad, hogy meg legyek veled elégedve. Ideje is, hogy hozzáfogj, mert bizony leánysorba cseperedtél már föl isten jóvoltából. A tanító úrnak az elébb üzentem meg, hogy törüljön ki a tanulók sorából.

Szomorú estéje volt az Katinak. Még eddig nem ösmert egyéb kötelességet, mint a leckéjét megtanulni, s az írásbeli feladatot elkészíteni, s most íme egyszerre özönével támad a kötelesség, melynek a nevét sem tudja mindnyájának. Egész éjjel kerüli szemeit a jótékony álom, hanem a töprengés foglalja el, és a félelem. Szinte azt kívánja, hogy bárcsak soha fel ne virradjon az a nehéz, nagyon nehéz holnapi nap.

De bizony azért csak mégis felvirrad.

A hajnal első pírja, mely mosolyogva bukkan föl a keleti hegyek mögül, ébren találja, homlokát ráncba szedve leli és elborultan. Ha pedig még hallása is lenne a hajnalpírnak, szíve hangos dobogását is megfigyelhetné. Még egyszer végigfut gondolatában az ijesztő bizonytalanság. Homályos körvonalokban hömpölyög képzeletében a Herkules tizenkét feladata, a mesebeli királykisasszony parancsa, aki azt rendelte a szolgájának, hogy verekedjék meg a hétfejű sárkánnyal, meg a hamupipőke napi foglalatossága egy véka összeöntött köles- és mákszemet külön válogatni. Mi volt ez mind az ő feladatához képest! Azok legalább tudhatták, mit tegyenek, hol kezdjék? Őneki még fogalma sincs róla. Mi hasznát veszi most már, hogy engedelmes, szófogadó leány volt, hogy az egész vidéken mint példányképet dicsérték, mi hasznát veszi, hogy szorgalmasan járta az oskolát, tanulta leckéit, ha mindezek mellett mozdulni sem bír a háztartásban, s szégyent kell vallania? Oh, hogy azokban a könyvekben semmi nincs, ami megadná az utasítást ehhez a nagy dologhoz is! Oh, hogy az a tanító nem mondott semmi erre vonatkozót, aminek most hasznát vehetné! És azután elindítá emlékezőtehetségét visszafelé mindazokon, amit olvasott, hallott és tanult. Földrajz, vallástan, növénytan, történelem mind hiábavaló köd és pára. Némán hallgatnak egytől egyig. Sehol egyetlen útbaigazító szó!
De mégis valami. Hiszen ott van a Kis tükör-ben:

Jókor felkelj, öltözz, mosdjál,
Az Istenhez fohászkodjál!

Nos, legalább hát megteszi ezt, gondolja hősnőnk, s szorongva kiugrik ágyacskájából. Még mindenki alszik a háznál. Mindegy, majd csak bevárja valahogy a reggelt talpon, s azzal rendbeszedi magát és öltözékét, imára kulcsolja össze kezeit, hogy adjon neki az isten erőt a mai naphoz és világosítsa fel elméjét teendői iránt. Hátha a csodatevő isten meghallgatja! A kulcsok ott hevernek asztalkáján. Oh, azok a rettenetes kulcsok, miknek csörgése most olyan borzalmas előtte, mint a rabnak a bilincs. Kezébe fogja, meg leteszi, mint a gyermek az éles pallost, oly megdöbbenéssel nézi őket. De nem szabad sokáig habozni, édesanyja így parancsolta: meg kell lenni!

Kétségbeesve tántorog ki szobácskájából az udvarra; ott is csend van még, minden alszik, csak a csirkék csipegnek és a kácsák hápognak. Boldog csirkék és boldog kácsák! Nekik nincsenek háztartási gondjaik. Azaz hogy gondjaik talán nekik is vannak. Az anyacsirke kaparja kicsinyeinek az eledelt. S még az hagyján, ha van honnan kaparni. De most a tegnapi eső után, mely az elhullott szem magokat mélyen beverte a földbe, nehéz munka ételt keríteni. Kati lassan-lassan rájön, hogy azért csinálnak olyan nagy zsivajt a szegény baromfiak, mert éhesek. No, lám, milyen jó, hogy nála van a kamra kulcsa, legalább egy kis gazt hozhat nekik onnan, hogy megetesse az istenadtákat.

Nem is rest azonnal a kamrába szaladni, mely az istálló mellett van. Csakhamar megtalálja a zsákot s kis kötényébe merít belőle. A sok baromfi mind odagyűl az ajtó elé, s valóságos öröm elnézni, mily mohón kapkodják el a potya zsákmányt.

E pillanatban Kati iszonyú dörömbölést hall az istállóból, mintha csak annak a mesebeli királykisasszonynak a szolgája verekedne ott a hétfejű sárkánnyal. Szent isten, mi lehet az? Az a gondolat, hogy anyja elutazott, s most ő a gazdasszony, bátorságot ad; megnézi a zaj okát. Hát bizony az történt, hogy a Fecske ló eloldódzott bent a jászoltól, átlépte a rekesztéket s odaállt a bolond a Riska tehénhez, s most olyan duellum keletkezett köztük, melynek könnyen lehet drámai vége, kivált, ha hegyes szarvait veszi használatba a dühre lobbant tehén.

Kati lélekvesztve rohan az öregbérest felkölteni, ki a dohányültetmény mellett alszik százesztendős bundáján. Az öregbéres segít is aztán a dolgon és nem mulasztja el megjegyezni:
Bizony nagy szerencse, édes Kati húgom, hogy olyan korán felkeltél s észrevetted ezt a csetepatét, mert különben egy lóval kevesebbje lenne édesapádnak. Pedig kár lett volna a Fecské-ért!
Katinak jól esik a dicsérő szó, és hálásan gondol a Kis tükör szabályára: Jókor felkelj!
Azután ébredő életkedvvel siet a konyhába a szolgálót felkölteni.
Örzsi néni mondja neki , keljen fel kend és segítsen nekem kitalálni, hogy mit csináljunk most?
Hát mit csinálnánk egyebet felel az ásítozva , mint hogy reggelit főzünk.
Az ám! kiált fel Katica örömmel. Ez nem is jutott eszembe. Milyen okos asszony kend. Persze hogy reggelit főzünk. De jó, hogy van dolgunk!
Jó az ördögnek! dörmögé Erzsók asszony.
De hát mit főzzünk? sürgeté Kati.
Hát én tudom? viszonzá az bambán.
Erre aztán Kati is megakad és elszomorodik. Ez csakugyan nagy dolog. Végre mégis támad egy gondolata.
Mit is szeret az apám legjobban?
Hüm! Hát bizony a ciberelevest szereti őkegyelme.
Hogy főzik azt?
Majd megmutatom.
Addig is legalább mi kell hozzá, hadd hozzak a kertből zöldséget, az éléstárból más hozzávalót, hogy hamar készen legyünk, mert aztán kendnek dolga lesz; most jut eszembe, hogy még a malacok sem ettek, hogy a kertben a középső ágyak még nincsenek kigyomlálva. De nini! A gulyás kürtöl odakünn. Szaporán siessen megfejni, azután kihajtani a teheneket, nehogy itthon maradva a szénát pusztítsák, amiért a múltkor is, most jut eszembe, mennyire haragudott az édesapám.

Kati lassankint belemelegszik a teendőkbe, mint a kioldott gombolyog, egymásból folynak azok egy szakadatlan láncolatban. Mire édesatyja felkelt, hogy a mezei munkához lásson cselédjeivel, már fel volt tálalva a cibereleves, egy percig sem kell rá várni. Az öreg azonban haragos, mert amint felkelt, észrevette, hogy felesége, ki egy pörös ügy rendbehozatala végett utazott el X-be, egy fontos okmányt, melyre nagy szüksége van, itthon felejtett.

Rögtön utána kellene küldenem az írást postán, de azt sem tudom, mi oda az utolsó posta, s a pap, tanító épp most láttam az ablakból szinte elutaztak valahova. Márpedig ha ma nem küldöm, minden el van veszve. Kitől kérdezősködjek?
Akár éntőlem is, édesapám feleli Kati büszkén. X-nek az utolsó postája Szentjakabfalva, mert annak a tőszomszédságában fekszik.
Bizonyosan tudod? Honnan tudnád?
Hát a földrajzból. X-ben híres fürdő van, Szentjakab pedig 10 ezer lakossal bíró város. Kell postájának lenni.

Az öreg rögtön megírta a levelet, s egy lovasember bevitte a városba, s nem bírt eléggé nyájas lenni Kati iránt, ki kezdte belátni, hogy a földrajznak mindenütt hasznát lehet venni, a háztartásnál is. Újra visszatért bizalma a könyvekhez, hátha mégis utat mutatnak azok mindenben. Nem-e olvasta mindenütt: Légy takarékos! Miért ne induljon tehát e szabály szerint még az ebédfőzésnél is. Olyan ételeket kell főznie, amik jók, táplálók, de nem kerülnek sokba. Ezen föltevésében atyja is elősegíté tudtán kívül, mert délfelé az erdőben szedett gombát küldött haza a legénytől azon meghagyással, hogy estére megkészítsék.

Erzsók asszony már hozzá is látott a tisztításukhoz, midőn Kati, ki szorgalmasan figyelt és leste Erzsóknak főzési tudományát, egyszerre felkiáltott:
Az isten szerelmeért, Erzsók, hisz ezek mérges gombák, ezektől meghal az ember; nem engedem megfőzni.
Ugyan, lelkecském, hogy tudhatnád te azt. Apádurad sem mai ember, ha ezek bolondgombák volnának, nem küldte volna haza.
De apám nem tanulta a növénytant. Aztán én bizonyosan tudom, hogy mérges gombák. Láttam lefestve a növénytáblákon. Színről színre ösmerem a fajokat.
Már hiszen én nem bánom, ha nem is főzzük meg, de annyit előre mondok, hogy nem felelek a veszedelemért, amit a gazda csinál, ha föl nem tálaljuk mert nagyon szereti a gombát.
Kati hajthatlan maradt. Az öreget nem várta otthon kedvenc eledele, mikor este megjött, hanem ahelyett rend és tisztaság mosolygott mindenünnen, s a kapuban Kati fogadta, büszkén csörgetve gazdasszonyi kulcsait.

Az öregnek egy tekintet elég volt a tisztára sepert udvaron, hogy dicséretre fakadjon.
Ember vagy, lányom. Nincs már szükségem többé az anyádra. Ha megjő is, penzióba tesszük. Igaz-e, kis boglyas?
Ahogy parancsolni fogja, apámuram mondá Kati szerényen.
Aztán belépett a szobába cselédjeivel, hol szinte tisztaság és rend volt, s hol a vacsora párolgott már az asztalon.
De bizony nem volt az gomba, hanem zöld paszuly.
Az öreg haragosan lökte el a tálat s kedvetlenül mordult Katira.
Hát a gombával mi történt? Nem megparancsoltam, hogy készítsétek el? Ezer millió mennykő! Hát ki az úr ennél a háznál?
Kati sírva fakadt s fuldokolva rebegé:
A gomba mérges volt. Nem akartam megfőzni.
Hallgass! Ostoba dolgokkal tele van verve a fejed. A legszebb királygombák azok, magam szedtem reggel, s felét neked, a felét pedig Boris testvéremnek küldtem a tanyára. Ne akarjon a csirke többet tudni a tyúknál!
Én bizonyosan tudom, hogy a gomba mérges bizonykodott Kati, miáltal az öreget olyan indulatba hozta, hogy könnyen élesebb jelenet is fejlődhetik ki, ha e pillanatban meg nem nyílik az ajtó s egy ijedt képű ember nem rohan be rajta. A tanyai csősz volt.
Gazduram! siessen gyorsan! lihegé. A Boris testvére az öt gyermekével halálos ágyán van.
Könyörülő isten mondá az öreg elsápadva , hogyan történhetett az?
Mérges gombát ettek a szegény szerencsétlenek válaszolt a tanyai csősz.
Borzasztó! kiáltá az öreg fájdalmasan. És ennek én vagyok az oka. Oh, kedves kis okos leányocskám, és még téged szidtalak, amiért nem vagy olyan tudatlan, mint én. Jer ide a szívemre, hadd csókoljalak meg, aztán siessünk Borisékhoz.

Boriséknak nem lett semmi bajok, a hirtelen orvosi segély megmenté őket, de bizony sokáig kellett az ágyat nyomniok. Kati e naptól fogva mindinkább belejött a háztartás vezetésébe. S most nem győz rajta eléggé csodálkozni, hogy mi nehézséget találhatott abban, mikor megkezdte. Természetesen azt sem jut eszébe többé mondani, hogy azokban a könyvekben, miket az iskolában tanult, nincs a háztartáshoz útmutatás. Szorgalom, takarékosság, éberség és ismeretek, ez azon koszorú, ami a gazdasszonyi kulcscsomaghoz kötve egymást kiegészíti. E négy tulajdon sok hiányt pótol, de e négyet nem pótolja semmi.

Forrás: Arcanum

Facebook hozzászólások

593 olvasónk látta

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás