Menü Bezárás

Judit, Laura, Evelin

Gyerekkoromban azt az alap igazságot tanultam, hogy ha egy ember mondja rólad, hogy hülye vagy, akkor ne foglalkozz vele, viszont ha egynél több mondja ugyanezt, akkor vonulj el a lelked egy sötét sarkába teljes magányba és gondolkodj el az életeden. Ennek az alap igazságnak ugyan van egy vulgárisabb változata, de ettől muszáj megkímélnem az olvasót! Na, mindegy! Kezdjünk bele a mai eszmefuttatásba!

Politikai karrierje február-márciusi kezdete óta nem Varga Judit az egyetlen nő, aki Magyar Péter párkapcsolati viselt dolgairól kitálal. Biztos vagyok benne, hogy nem is az utolsó.  Varga Judit után előállt Laura, akit a Tinderen szedett fel Magyar Péter… Az ő mondókájának nagyjából annyi a lényege, hogy már kettejük első randiján egyfajta szexuális ragadozóként kezdett el a Peti viselkedni, éppen ezért nem is tartott sokáig a vonzalom, a kapcsolatnak is vége lett. Ma reggel az Index kerítette elő Vogel Evelint, aki szintén mesélt érdekes dolgokat Magyar Péterrel folytatott viszonyáról. Ami már akkor nem volt egészen rendben, amikor Evelin bevallotta a Blikknek, hogy külföldről is pénzelik a Tisza Pártot.

Az ominózus interjú után Peti forrróra tárcsázta a telefont és a Blikk szerkesztőségével cirkuszolva követelte az interjú erős megvágását. Emlékszünk, ugye? Arra is emlékszünk, hogy a Peti ezt követően mindenkit feljelentéssel fenyegetett, aki ezt a témát tovább boncolgatja. Azóta valóságos Cikk-Himalája kerekedett a Tisza Párt és Magyar Péter zűrös ügyeiről, valódi, Magyar Péter által az ügyészséghez eljuttatott feljelentéseket viszont nem látott a közvélemény. Ennek is jó oka van! Magyar Péter ugyanis egy olyan gyáva ember, akit a sértettség vezet. 2022-ben a kormányalakításnál fel sem merült a neve mint igazságügyi miniszter… Na, jó, maximum egy pohár bor mellett beszélgetéskor, de rögtön ment is a kukába az ötlet. A felesége viszont miniszter lett, mert egyébként Varga Judit egy értelmes okos, szakmailag felkészült nő.

Péter nyilvánvalóan ezt soha nem fogja tudni feldolgozni. Ő egészen addig érezte jól magát a Fidesz berkeiben, amíg élt benne az az elképzelés, hogy a Fideszben ő lesz valaki, csakhogy 2022 májusában ez az elképzelés szertefoszlott. Onnét indult Peti szellemi-erkölcsi lejtmenete, amely ahhoz a naphoz vezetett idén március 26-án, amikor reggel bement az ügyészségre feljelentést tenni egy rémesen rossz minőségű hangfelvétel alapján, amit a feleségéről készített. Ott, akkor az ügyészségen a Peti ex katedra kijelentette, hogy Tóni a Karmelitából manipulálja a Völner-Schadl ügy nyomozati iratait.

Ezt követően az ügyészség alapos vizsgálatot folytatott le, kihallgatta tanúként Varga Juditot, majd sajtótájékozató keretében tételesen megcáfolta a Peti állításait. Ez a feljelentős sztori tehát kilőve. A Tisza Párt mindenható ura azóta boldog-boldogtalant megfenyegetett már feljelentéssel, mégsem sétált be egyszer sem az ügyészségre feljelentést tenni. Azért, mert ő igazából nem is nagyon akarná a Tisza áradását, ha még meglenne neki a jól fizető állása és mondjuk igazságügyi miniszter lenne. Péterünk hiába jogász, ő az ugató, de nem harapó kutya tipikus esete, aki csak nőkkel kemény csávó, csak nők ellenében agresszív, de ha egy tesztoszteron szagú férfi öltözőbe lép és meglátja az öltözködő kigyúrt srácokat, már minden porcikája remeg a félelemtől!

Tényleges feljelentéseket azért nem tesz, mert a Völner-Schadl ügy kapcsán is felsült! Valószínűleg akkor is körberöhögnék az ügyészségen, ha feljelentené Vogel Evelnit, amit egyébként ma reggel megígért. A nőkkel szembeni bánásmódja mellett Peti ezen is elgondolkodhatna lelke egy sötét sarkában, de nem fog. Mindegy! ’26-ig szagolgatjuk őt, aztáb vége lesz ennek a gusztustalan magamutogató cirkusznak!

Facebook hozzászólások

8131 olvasónk látta