Menü Bezárás

Közlemény: Felszólítjuk Perintfalvi Ritát, hogy azonnal fejezze be Hess Dénes atya feljelentéssel való fenyegetését!

A Védett Társadalom Alapítvány elfogadhatatlannak tartja, hogy 2022-ben Magyarországon bárkit hátrány érjen amiatt, hogy normalitáspárti gondolatokat fogalmaz meg a nyilvánosság előtt. Még inkább abszurdnak tartjuk, hogy Hess Dénes ferences szerzetesre próbálják ráhúzni a közösség elleni uszítás tényállását, mert egy, a Vasárnap.hu portálon január 6-án megjelent, Perintfalvi Rita teológusnőnek címzett nyílt levelében a katolikus egyház egyértelmű és világos tanításával összhangban nyilvánult meg.

Perintfalvi Rita hat nappal később, január 12-én nyilvános Facebook-posztban reagált, azt írta: „Szívesen válaszolok a ferences atyának! Az érvei nem csupán homofóbok, de el kell gondolkodni a közösség elleni uszítás tényállásának meglétén is!?” Továbbá kedvelte azt a – bejegyzésére érkezett – hozzászólást, miszerint Máltán „homofób gyűlöletbeszéd miatt kerül bíróság elé egy pap”, és Magyarországon is ezt kellene tenni.

Amennyiben a szavakból tettek lesznek, és Perintfalvi Rita vagy valamely követője tényleg feljelenti Hess Dénest, a Védett Társadalom Alapítvány frissen megalakult jogi szárnya, a Budapest Bizottság (BPB) ingyen és bérmentve ellátja a ferences atya jogi védelmét.

Nem hagyjuk, hogy a normalitás magyarországi képviselőit – akár bírósági eljárást is kilátásba helyezve – megpróbálják elhallgattatni!

Védett Társadalom Alapítvány,

Budapest,
2022. január 13.

Facebook hozzászólások

2763 olvasónk látta