Menü Bezárás

Lehet egyszerű a politika!

Ha már Karácsony Gergely politikai pályájának figyelemmel követése, vagyis 2010 óta teljesen nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy nem lehet más a politika, akkor próbáljuk meg a lehető legegyszerűbbé tenni azt! Így gondolkodik Magyar Péter az ő híveivel! Erre az állításomra hoztam ma bizonyítékokat, amelyeket megosztok most az olvasókkal!

Tegnap Gyulán kezdte meglehetősen erősen országjáró turnéját Magyar Péter. Rendezvénye ahhoz képest sikeredett borzasztó erősre szellemileg, hogy a Pázmány Péter egyetem jogi karán végzett és olyan kiváló jogász a rokona, mint Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök úr! Ezeket a tényeket Magyar Péter nagyon szereti hangoztatni. Szóval erősre sikeredett az országjárás nyitánya. Sok egyéb mellett az ígérte a köréje gyűlt rajongóknak, hogy megszünteti és büntetőjogi tényállássá teszi a propagandát. Csakhogy akad itt némi probléma, amit rémesen leegyszerűsítve megpróbálok ezzel kapcsolatban elmagyarázni, kissé kilépve annak német közmondásnak a kereteiből, amely szerint;

„Hogy mi a propaganda, azt mi döntjük el!”

Nagyon leegyszerűsítve tehát az a helyzet, hogy egy politikus – tartozzon bármelyik párthoz és politikai oldalhoz, a propagandából él! Az országyűlési, önkormányzati – és EP-választás pedig arról szól, hogy egy kosárkában vannak különböző propagandák és a tisztelt választópolgár kiválasztja a kosárkából a neki tetszőt, aztán amikor lehet szavazni, akkor elmegy és szavaz! Ha Magyar Péter megszünteti és büntetőjogi tényállássá teszi a propagandát, ami egy politikusi karrier lételeme, akkor csak jelezni szeretném, hogy Magyarországon ebben az esetben az összes párt meg fog szűnni és az összes politikus bilincsben fog a kóterba vonulni! S akkor majd marad a Pázmány jogi karán végzett Mádl Ferenc rokona a nagy semmi közepén!

Módfelett izgalmas lesz, de én azért ennél jóval kevésbé ócska, jogi igénytelenséget tükröző cuccot vártam volna Petitől! Persze értem én! 14 év alatt eljutott az ide-oda sodródó Orbángyűlölő tábor a lehet más a politikától a lehet egyszerű a politikáig. Orbán túl sok választást nyer? Szüntessük meg a propagandát és jöjjön a Peti, engem meg lőjön agyon a Terrorelhárítási Központ mesterlövésze, ha még egyszer Orbánra szavazok! Emellett vezessük be azt a napi rutint, hogy a jobboldal szellemi holdudvarához tartozó újságírót pofátlanul letámadjuk, édesanyját folyamatosan hülyeségekkel zaklatjuk, hátha így meggyőzhető, hogy az Orbán rossz!

Vezessük be azt a napi rutint, hogy a jobboldal szellemi holdudvarához tartozó újságírót zaklatjuk, halálba szekáljuk a közösségi oldalon létrehozott magán profilján, hátha akkor öngyilkos lesz, legalább eggyel kevesebb propagandistával kell majd foglalkozni. Aztán ha az újságíró megunja a műsort és esetleg feljelentést tesz a rendőrségen zaklatás miatt, akkor majd ráérünk sírdogálni a szólásszabadság miatt, ha már ez elmaradt a Brüsszelben betiltott, aztán mégis megrendezett Nemzeti Konzervativizmus Konferencia ürügyén!

Szóval értjük mi, hogy Magyar Péter azért akar propagandát felszámolni és büntetőjogi kategóriává tenni, mert szerinte csak ő maga lehet politikus ebben az országban és mindenki más csak neki köszönheti, hogy politikus lehet. Észleltük mi ezt a meggyőződést akkor is, amikor hírek érkeztek arról, hogy hisztizett, mert nem lett igazságügyi miniszter és meg volt győződve arról, hogy Varga Judit nélküle sehol sem tartana. Értjük, hogy Peti a politizálást hasonlóképpen fogja fel, mint egy házasságot vagy párkapcsolatot, amelyben, ha nem értünk egyet vele, megpróbál minket a halálba szekálni. Világos! Csak a mi gyomrunk ezt az egész gusztustalan katyvaszt nem veszi be! Szerintünk a politika nem lehet ennyire egyszerű! Mert ha azzá válik, akkor a demokrácia megszűnik és diktatúra lép a helyébe! Olyan, amilyet utoljára 68 éve láttunk.

Facebook hozzászólások

3130 olvasónk látta