Menü Bezárás

Lenyomják-e a baloldalt Németújváron?

Az egykor Magyarországhoz tartozó településen nagyon érdekesen alakult a politikai széljárás az elmúlt években. Az önkormányzati választásokon a baloldal, míg országos megmérettetéseken a jobboldal szokott nyerni.

Bár már több mint 30 éve szabadon lehet írni az egykori történelmi Magyarország elcsatolt területeiről, de ennek ellenére is több olyan terület van, amit a hazai közvélemény jóval kevésbé ismer, és nem igazán feltárt. Éppen ezért a Vidék Hangjai a következő időszakban szeretné bemutatni azokat a településeket, amelyek a jelenlegi határon kívül maradtak, de komoly magyar múlttal rendelkeznek. Úgy gondoljuk, ezek a települések ugyanúgy részei a magyar kulturális és etnikai közösségnek, mint azok, amelyek a mostani magyar határ között vannak, tehát egyáltalán nem merészkedünk olyan területre, ami szembe menne az oldal kitűzéseivel.

Mindezt összekapcsoljuk azzal is, hogy az egyes települések politikai viszonyait is megpróbáljuk bemutatni. Az utóbbit egyelőre nagyon kevesen csinálják a hazai sajtóban és tudományos életben is. Mindennek kapcsán kapóra jön az is, hogy hamarosan Burgenlandban, a Muravidéken és a Felvidéken is önkormányzati választásokat tartanak, majd pedig 2024-ben Romániában igazi választási szuperév (parlamenti, európai parlamenti, elnök és helyhatósági választás) lesz. Tehát érdemes kicsit jobban megismerkedni ezekkel a településekkel.

Utunk elsőként Németújvárra vezet

Mit kell tudni Németújvárról?

Utunk elsőként Németújvárra vezet. Németújvár (Güssing) Felsőőrtől 38 km-re délre, Körmendtől 24 km-re nyugatra, Szombathelytől 46 km-re délnyugatra fekszik, Dél-Burgenland legjelentősebb települése. 1157-ben “Kiscen” 1198-ban “Novum Castrum”, 1263-ban“Wywar” néven említik. A Héder nembeli Wolfer II. Géza király és Gervasius győri püspök beleegyezésével 1157-ben kezdett favárat és bencés monostort építeni a mai Várhegyen. A monostort ellátta föld- és szőlőbirtokokkal és a pannonhalmi apát alá rendelte. Várát III. Béla király kezdte építeni 1180 körül a régi favár és kolostor helyén a nyugati határ védelmére, ezért a szerzeteseket eltávolította. A vár védelmet nyújtott a tatárok ellen. A 13. században a Németújvári grófok birtoka volt. 1289. november 1-jén Albert osztrák herceg foglalta el. 1459-ben itt találkoztak a Mátyás ellen összeesküvő főurak. 1495-ben a királyi seregek ostromolták, mire az meghódolt. 1524-től II. Lajos király adományából a Batthyány család birtoka. A török harcokban fontos szerepe volt, a 18. századra azonban jelentősége megszűnt és 1778-tól falait bontani kezdték.

Németújváron a baloldal nyerte a legutóbbi két önkormányzati választást

2001-ben már csak 302 magyar lakott a településen

1910-ben 2184 lakosából 1175 német és 984 magyar volt. A trianoni békediktátumig Vas vármegye Németújvári járásának székhelye volt. Egyedül Nemesmedves kisközség maradt meg a trianoni diktátum után a Németújvári járásból. 2001-ben 27 199 lakosából 23 821 német, 2489 horvát, 302 magyar, 34 cigány, 23 szlovén, 15 szlovák, 14 cseh volt.

Váltógazdaság?

Németújváron a legutóbbi két önkormányzati választást az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) nyerte. Öt évvel ezelőtt majdnem tíz százalékpontot vert rá az Osztrák Néppártra (ÖVP).

Az elmúlt két önkormányzati választás eredménye Németújváron

Ha az országgyűlési választási eredményeket nézzük, akkor teljesen más kép rajzolódik ki Németújváról. 2017-ben és 2019-ben is az ÖVP nagy előnnyel nyert, sőt az Osztrák Szabadságpárt (SPÖ) is nagyon jó eredményt ért el a kisvárosban. A kisebb pártok közül a Zöldeknek és a liberális NEOS-nak sikerült 2019-ben átlépniük a négy százalékos küszöböt a településen.

Parlamenti választási eredmények Németújváron az elmúlt években

Érdemes még megnézni a két legutóbbi európai parlamenti választási eredményt is. 2019-ben nagy előnnyel győzött az ÖVP, de 2014-ben még az SPÖ végzett az első helyen Németújváron egy kis előnnyel. Ezeken a voksolásokon jól szerepeltek még a Zöldek és az FPÖ is.

Európai parlamenti választási eredmények Németújváron

Jól látszik, hogy Németújváron elválik egymástól az önkormányzati választáson és a parlamenti és európai parlamenti választáson leadott voksok színezete. Mindezek alapján az októberi önkormányzati választáson az SPÖ győzelmére számíthatunk, mivel jelenleg országosan is ők a legnépszerűbb párt. Nagy meglepetés lenne, ha a két nagy mellett bárki is labdába rúgna Németújváron.

Facebook hozzászólások

3715 olvasónk látta

Az Orbán Viktorral a 2022-es győzelemért Facebook oldal felkereséséhez kattintson IDE!

Kovács András újságírói oldalának felkereséséhez pedig kattintson IDE!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás