Menü Bezárás

Már vízért kiáltanak a halászok is

Magyarországon kell tartani az országon átfolyó vizet és a csapadékvizet, ezzel és az öntözőhálózat kialakításával csökkenthetőek lennének az aszály okozta károk – mondta az InfoRádiónak a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke.

„Kötél a torkán” a halászatnak a jelenlegi vízhiány, tekintettel arra, hogy mintegy 30 százalékuk már víz nélkül maradt – mondta Lévai Ferenc. A MA-HAL elnöke hozzátette: a halastavak és a természetes vizek kiszáradóban, a vízellátási rendszerek ellehetetlenülőben vannak, ezért nagyon fontos lenne, hogy a létező leggyorsabban gondoskodjunk arról, hogy az országon átfolyó hatalmas víztömeg egy részét itt tartsuk, aminek egyetlen módját a tározásban látja.

Lévai Ferenc megjegyezte, állampolgárként és halászként a helyzet rendezése pedig nem várathat tovább. Rámutatott, a 6-7 köbkilométernyi csapadékkal együtt nagyjából 130 köbkilométernyi víz hagyja el az országot, miközben szomjazunk, és pusztulnak a földjeink. Ezért szerinte azonnal rendbe kellene tenni az öntözőhálózatokat, valamint vízvisszatartóvá tenni a belvízelvezető hálózatokat, amikből most 5 perc alatt elfolyik a beléjük kerülő víz. Kardinális kérdésnek tartja a föliszaposodott vízügyi tározók és a 40-100 éves halastavak minél előbbi kikotrását, rendbetételét.

„Ki kellene kotornunk körülbelül 100 millió köbméternyi iszapot, és akkor lenne helye 100 millió köbméter víznek”

– fogalmazott Lévai Ferenc.

A MA-HAL elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a halastavakon kívül ma érdemben senki sem tud vizet visszatartani, ami talán fontosabb is annál, hogy halat termelnek. Hiszen a halastavak vizet biztosítanak a gyökérzóna számára, párolgásuk lecsapja a levegőben lévő port, a hajnali órákban pedig harmattal enyhítik az aszályt – magyarázta a szakértő.

Forrás: infostart.hu, kép: Getty Images

Facebook hozzászólások

1649 olvasónk látta

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás