Menü Bezárás

Megvakították, majd kiröhögték

Gyurcsány pribékjei kilőtték a szemét, ám az csak a kezdete volt Nagy László kálváriájának.

Pilhál Tamás írása a Magyar Nemzetben.

„Emberek szemét? Hány ilyen emberről tud ön? Beszélgessünk tisztességesen!” E szavakkal rázta le magáról – mint kutya a vizet – a kérdéseket a Szemkilövető, amikor 2011-ben, egy kiskunhalasi fórumon a 2006. őszi szemkilövetésekről kérdezték. „Senkit nem lőttek meg, mutasson egy esetet! Senkit nem lőttek meg, senkit nem kínoztak meg. Mutasson egy esetet, amikor bárkit is meglőttek vagy megkínoztak!” Ezt pedig néhai Heller Ágnes mondta Brüsszelben nyugati nagyközönség előtt, angolul, amikor a 2006. őszi rendőrterrorról kellett volna számot adnia. Azért utaztatták oda, hogy mentse a menthetetlent. Gyurcsány és Heller beszámolójának közös pontja: senkinek nem lőtték ki a szemét, aki az ellenkezőjét állítja, nyilvánvalóan hazudik. Vagyis Magyarországon nincs, nem létezhet olyan ember, akinek a rendőrség oltotta ki a szeme világát 2006 őszén – állította a bukott miniszterelnök és a marxista filozófus. Meg még néhány hasonszőrű figura.

Mindössze azért említem ezt, mert élt itt közöttünk egy megvakított ember, aki a föntiek tükrében valójában nem is létezhetett az elmúlt tizenhat esztendőben. Akinek létezését letagadták, tragédiáját meg nem történtnek nyilvánították. Pedig neve is volt ennek az állítólag nem létező, megvakított embernek: Nagy Lászlónak hívták. Tudom, mert ismertem őt. Valószínűleg csupán képzeltem, hogy néhány évvel ezelőtt, Gergényiék pere után beszélgettem, kisinterjút készítettem vele, ami itt jelent meg, ebben az újságban. Nyilván azt is csak úgy kitaláltam magamban, hogy Laci egy kedves, jólelkű, szeretetre méltó ember volt. Olyan, akivel pár perc beszélgetés után úgy érzed, mintha évekig együtt jártatok volna iskolába.

Volt, elmúlt. Nemrég kaptam a hírt: Nagy László nincs többé. Meghalt. Ötvenéves sem volt. Igazából most lenne ereje teljében. Ha nincs 2006, valószínűleg épp munkába indulna, búcsúpuszit adna a gyermekeinek, átölelné a feleségét, élne. Feleség és gyermekek helyett egy derékba tört, megnyomorított élet jutott neki. Nem készítek vele több interjút, nem mondja el többé, min ment keresztül. Kész, vége, elment. Találkozója van odafönt Csorba Attilával – a sorstárssal, akit ugyancsak megvakítottak, s akit lényegében ugyanúgy elpusztítottak 2006-ban, mint őt. Attila is élt még pár évet utána, de az már nem volt élet.

Nagy Lászlónak 2006. október 23-án szétlőtték a bal szemét. Azért lőtték szét a szemét Gyurcsány rendőrei, mert kiment a Fidesz ünnepi nagygyűlésére. Utána hazafelé tartott, amikor a Dob utcában azonosító szám nélküli pribékek – durr – gumilövedékkel fejbe lőtték. Nem hazazavarni akarták őt sem (arra amúgy is lennének más, emberségesebb eszközök), hanem minél komolyabb sérülést okozni neki. Azért lőttek fejmagasságban. A korabeli felvételeken is látszik: az összes vadászpuskás, gumilövedékkel lövöldöző gazember fejmagasságban tüzel. Nem testközépre vagy láb felé, hanem egyenesen az emberek feje irányába.

A Rendészeti Biztonsági Szolgálat leltára szerint 2006. október 23-án 1200 gumilövedéket és 581 darab vadásztöltényt lőttek ki békés, fegyvertelen magyarokra. A nemzeti ünnepen! (Ilyen a balliberálisok értelmezése szerinti demokrácia meg jogállamiság. Brüsszelből persze egy hervadt ejnye-bejnyére sem futotta, hetes cikkelyes eljárás sem indult. Ez jusson eszünkbe most, hogy folyton a jogállamiságunkért aggódnak.) Ízlelgessük csak! Gyurcsány rendőrei mindösszesen 1781 lövést adtak le vadászpuskákból magyar emberekre az ’56-os forradalom 50. évfordulóján. Emberekre vadásztak. Mivel fejmagasságban tüzeltek, törvényszerű volt, hogy súlyos fej- és szemsérüléseket okoznak. Így is történt. A Civil Jogász Bizottság által közölt kórházi adatok szerint a 2006. október 23-i gumilövedékes rendőrterrornak legkevesebb tizennégy szemsérültje volt, közülük négyen maradandó fogyatékossággal járó sérülést szenvedtek. Hármukról mi is többször írtunk: Nagy Lászlóról, Csorba Attiláról és Kenéz Károlyról. Rajtuk kívül 51 ember sérült meg a fején, 15 a nyakán, 22 a törzsén, 32 pedig a végtagjain.

Ezek a számok közismertek. Ám akiben van kellő gonoszság, az simán letagadhatja, elbagatellizálhatja az egészet. Mint Gyurcsány. Vagy mint Kuncze Gábor volt SZDSZ-führer, aki pár éve kijelentette: „nyilván véletlen lehetett”, hogy „egyvalakinek” kilőtték a szemét. Hát persze. Akkor lett volna véletlen, ha nem fejre céloznak. Ám miután éppen oda céloztak, az volt véletlen, hogy a lövések egy része nem fejet ért.

Nem volt a rendőri intézkedésnek olyan mozzanata, amely törvényes lett volna. A rendőrökön nem volt azonosító szám (Gergényi pimaszul azt mondta: „leestek”), hogy ne lehessen őket beazonosítani. A térfigyelő kamerák felvételeit törölték. A Budapesti Nyomozó Ügyészség vizsgálata alapján a vadászpuskák és a gumilövedékek nem voltak rendszeresítve. Hiába lehet tudni, kinek a kezében voltak aznap vadászfegyver, egyiküket sem büntették meg. A Fidesz nagygyűléséről hazafelé tartó emberek megtámadása nem csupán törvénytelen volt, hanem állami terrorizmus, amelyért az arra parancsot adó politikai és rendőri vezetőknek még most is börtönben kéne ülniük.

Az iszonyatos képsorok bejárták a sajtót, ahogyan Nagy László eszméletlenül fekszik az aszfalton, meglőtt szeméből ömlik a vér. A kórházban a szájpadlásán keresztül műtötték ki az arcüregéből a gumilövedéket. A bal szemének annyi volt, s vele együtt a térlátásának. Így építkezéseken többé nem dolgozhatott, párja pedig hamarosan utcára tette. Nagy László élete romokban hevert. S mindeközben hallgathatta, ahogy a vérengzésre parancsot adó Hibbant Néró letagadja az egészet. Letagadja, hogy szemeket lőttek volna ki az ő nyomorult hatalmi tébolya miatt. És ez maga az őrület. Képzeljék el, ahogyan Nagy László ott ül a tévé előtt, és megmaradt szemével nézi, amint Gyurcsány vöröslő fejjel visszatámad a riporterre: „Emberek szemét? Hány ilyen emberről tud ön? Beszélgessünk tisztességesen!”

Ezt kibírni, elviselni nem lehet. Amikor a megnyomorítód nemhogy bocsánatot kérne, de még le is tagadja az egészet. Sőt neki áll följebb, kikéri magának. Aztán meg, amikor személyesen találkoznál vele, akkor kiröhög, megaláz. (Nézzék meg Skrabski Fruzsina dokumentumfilmjét, az Áldozatok 2006-ot!) Közben pedig a másik fő latort, az akkori budapesti rendőrfőkapitányt kitüntetik, amiért oly ragyogóan vigyázott Budapest közrendjére. Te meg ott ülsz a barátod lakásában (otthonról tudniillik kidobtak) a tévé előtt, és nem érted, mi folyik itt. Hogy élhetnek közöttünk ilyen förtelmes gazemberek, miért nem zavarták még vissza őket a pokolba, ahonnan jöttek?

Fölfoghatatlan, elviselhetetlen. Hogy Nagy Laci mégis tizenhat évvel túlélte a saját elpusztítását, létezésének és kálváriájának letagadását, meg hogy a fő felelős kiröhögte őt – ez önmagában is egy hőstett. És nem adta föl a küzdelmet, a mindennapi fájdalmak és megaláztatás ellenére sem dobta el magától az életet. A maga harcát végigharcolta.

Nekünk, akik még itt vagyunk, kötelességünk az emlékezés, az emlékeztetés. Hogy sose térhessen vissza a szemkilövetős, ávós „demokrácia” és „jogállam”. A Szemkilövető és a talán még nála is vérszomjasabb neje. Hiába kínlódnak: letagadhatatlan, hogy Nagy László és Csorba Attila itt élt köztünk. Volt nevük, arcuk. És életük, amit derékba törtek. Sosem feledjük őket!

Borítókép: Nagy Lászlót elszállítják a mentők (Fotó: AFP)

Forrás: Magyar Nemzet

Facebook hozzászólások

1153 olvasónk látta

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás