Július 9-én tartották az utolsó időközi választásokat Magyarországon egészen 2024. június 9-ig. Mint, ismert egy friss törvénymódosítás értelmében nem lesznek időközi választások egészen a jövő évi önkormányzati, és európai parlamenti választási időpontig. Nagykőrösön nagy meglepetésre vereséget szenvedett a Fidesz jelöltje, míg Oroszlányban a várost vezető koalíció jelöltje győzött. De nézzük részletesen, mi történt a két településen!
Mi történt Nagykőrösön?
Nagykőrösön a 4-es számú körzetban tartottak választást. Ebben a választókerületben 2010 óta mindig a Fidesz nyert, míg július 9-én a kormánypártok jelöltje vereséget szenvedett. Alább láthatják az eredményt:

A mostani eredmény értékeléséhez érdemes megnéznünk, hogy mi változott a körzetben 2019-hez képest. A Fidesz 2019-es szavazóinak 54,03 százalékát elvesztette. Ez mindenképpen hatalmas visszaesés főleg, ha megnézzük, hogyan változott a 2019-es ellenzéki jelölt és a mostani független jelöltek szavazatmegőrző képessége. 2019-es képest csupán 9,72 százalékot vesztettek azon az oldalon. Mindezek alapján jól látszik, hogy azok, akik 2019-ben a Fidesz jelöltjével szemben szavaztak, azok szinte mind elmentek voksolni július 9-én. Ezzel szemben a Fidesz 2019-es voksolóinak a töbsége otthonmaradt. Ennek egyik oka az lehetett, hogy a választásnak nem igazán volt tétje, mivel a végeredmény nem befolyásolta a képviselő-testület összetételét. Egy másik ok lehetett, hogy a Fidesz jelöltjét a körzetben nem tartották megfelelőnek a párt szavazói, és ezért inkább otthon maradtak.
Oroszlányban a 3-as körzetben az alábbi eredmény született július 9-én:

2019-ben pedig ez az eredmény:

Ami feltűnő, hogy a 2023-as eredménynél a független jelölt előretörése miatt 50 százalék alá esett a várost irányító koalíció jelöltjének támogatottsága. Fontos megjegyezni, hogy a független jelölt még 2010-ben ugyanebben a körzetben szocialista jelöltként nyert. Az oroszlányi voksolás másik meglepetése, hogy a Megoldás Mozgalom több mint 15 százalékos eredményt ért el, míg a Mi Hazánk csupán 8 százalékot.
Az idei utolsó időközi választások tehát mindenképpen meglepetéssel szolgáltak azzal, hogy a Fidesz jelöltje vereséget szenvedett, míg Oroszlányban a Mi Hazánkat megelőzte a Megoldás Mozgalom. Most egészen 2024. június 9-ig nem lesz Magyarországon választás, így csak közvélemény-kutatásokból tudunk csak majd tájékozódni.
9020 olvasónk látta