Menü Bezárás

Miért győzött Márki-Zay Péter?

Mutatjuk a legfőbb okokat!

Hódmezővásárhely polgármestere megnyerte a baloldali előválasztást. Erre bizony senki sem gondolt még pár héttel ezelőtt sem. A legfontosabb ebben a helyzetben annak a számbavétele, milyen tényezők vezethettek el Márki-Zay győzelméhez.

Az egyik legfontosabb megállapítás, hogy az előválasztáson nem a magyar szavazóközönség, és még nem is a teljes ellenzéki tábor véleményét láthattuk megnyilvánulni, hanem az ellenzéken belüli 600-700 ezres keménymagét. Ez a tömeg a teljes választói népesség nagyjából 8 százalékét teszi ki. Ennek a 8 százaléknak a véleményét ismerjük. Ráadásul ez a 8 százaléknyi voks nem egyenlően oszlott meg az országban, hanem jelentős része, több mint a fele a központi régióból érkezett. Míg egy országgyűlési választáson a központi régió nagyjából a teljes választók egyharmadát jelentik, addig most ez a terület jelentősen felül van reprezentálva az előválasztáson.

Az előbb körülhatárolt tömeg most leváltotta a korábbi ellenzéki vezetőket, és újat akart. Az újat abban a Márki-Zayban látta meg, aki egyébként Hódmezővásárhelyen három év alatt nem tudott felmutatni semmilyen komoly eredményt. Minden bizonnyal messiást látnak Márkiban, aki képes lesz valahogyan legyőzni Orbán Viktort. Ez az érzés teljesen érthető, mivel a Fidesz jövőre már 12 éve lesz hatalmon, és egyáltalán nem esélytelen arra, hogy még négy évig kormányozzon. Egy ilyen helyzetben teljesen érthető, hogy messiásra várnak a baloldalon.

Márki-Zay nagyon ügyes kampányt folytatott a két választási kör között azzal hogy erőteljesen nekiment Dobrevnek. Így sikerült pozicionálnia magát mint a változást akarók szereplője. Márki azt üzente, hogy nemcsak kormányt, hanem ellenzéket is kell váltani. Akik pedig elmentek szavazni, azoknak a többsége pedig ezt elhitte neki.

Márki-Zay győzelme mögött egy nemzetközi tendencia is állhat. Donald Trump is a semmiből tört elő és nyerte meg a választást. Hasonló a helyzet most Franciaországban. Ott Éric Zemmour pár hónap alatt nulla százalékos támogatottságról jött fel odáig, hogy minden bizonnyal bejutna a második fordulóba az elnökválasztáson. Trump és Zemmour az elitellenességre épített és épít. Márki-Zay is hasonló húrokat penget.

Végül pedig egy tényt érdemes rögzíteni. Magyarországon 1990 óta még egyszer sem tudott egyetlen párt sem nyerni, amelyiknek ne lett volna komoly szervezeti háttere. Most a baloldal egy olyan személlyel fut neki a voksolásnak, akinek se pártja, se szervezete nincs. Vajon 2022-ben a korábbi szabályok érvényesülnek?

Facebook hozzászólások

5270 olvasónk látta

Az Orbán Viktorral a magyar nemzetért Facebook oldal felkereséséhez kattintson IDE!

Kovács András újságírói oldalának felkereséséhez pedig kattintson IDE!