Menü Bezárás

Minimúzeumban láthatók a gátéri régiséggyűjtő relikviái

Az egykori szülői ház udvarán és annak melléképületében rendezte be minimúzeumát Kiss László, gátéri régiséggyűjtő. A bemutatóterem megvalósításával régi vágya teljesült Lászlónak, aki mindenkinek szívesen mesél gyűjteményéről, hiszen szinte minden darabhoz tartozik egy történet is.

Minden a porcelán, fehér petróleumlámpával kezdődött, amit a gazdája ki akart dobni, de Kiss László megmentette az enyészettől. Bár nem varázslámpa volt, de Lászlót elvarázsolta, mert innentől kezdődik gyűjtőszenvedélye, ami több mint negyven éve tart.

Mint megtudtuk, kezdetben csak otthon, a szekrény tetejét díszítette egy-egy régi lámpa, vasaló vagy porcelántányér. Aztán fokozódott benne a gyűjtési szenvedély, még ma is rendszeresen járja a vásárokat, ahol mindig talál olyan darabot, ami még nincs a gyűjteményében – mesélte szerkesztőségünknek a gátéri minimúzeum gazdája.

Kiss László azt is elmondta, hogy a lámpához hasonlóan számos régi használati tárgyat mentett meg a kidobástól. Hazavitte és apránként felújította gyűjteménye darabjait. Az összegyűlt tárgyakat sokáig dobozokban tárolta otthonukban, télen kezdte el a felújítását annak az épületnek, amelyben most a kiállítás látható.

Kiss László személyesen kötődik a kiállítás minden darabjához.
Fotó: Petőfi Népe

A közelmúltban elkészült minimúzeumban a látogató sok olyan érdekességgel, használati tárggyal találkozhat, amelyek ma már ritkaságszámba mennek: régi szódásüvegek, imakönyv, dohányvágó, pengeélező, varrógép, falióra, komatál, rádió, rokka, dagasztóteknő, sütőlapát, lábas, citera, jancsikályha, és még sorolhatnánk a végtelenségig az értékes darabokat.

Kiss László gyűjteményéből több alkalommal nyílt kiállítás a gátéri faluházban is, relikviái már-már részei a helyi értéktárnak.

Az indoklás szerint Kiss László olyan kincset őriz és gyarapít, melyek rendeltetését már csak az ő korosztálya és a nála idősebb nemzedék ismeri. Gyűjteménye – különösen ebben a modern világban – a fiatalabb korosztály számára betekintést nyújt elődeink hétköznapjaiba.

Forrás: baon.hu

A JOBBoldali Média Hírei Facebook oldal felkereséséhez kattintson IDE!

Facebook hozzászólások

Hirdessen több mint 5500 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás