Menü Bezárás

Mutatjuk, hogyan semmisíti meg magát Franciaország!

Szép lassan teljesen megváltozik a francia nemzet karaktere a népességcsere miatt!

Hét lépés a pokolba – címen jelent meg Alain Chouet, a nagyhatalmú francia kémelhárító szolgálat egykori kettes számú vezetőjének új könyve az Európában zajló népesedési és civilizációs folyamatokról Chouet leírja:

Minden évben meghívtak, hogy előadást tartsak az arab világ problémáiról Molenbeekben, Brüsszel egyik külvárosában. Egy nap amikor ott voltam, akkor Philippe Moureaux, a város szocialista polgármestere és a Belga Szocialista Párt vezetője az első sorban ült, két impozáns testőrrel az oldalán, akik dzsellabát (hosszú, kapucnival ellátott ruha Észak-Afrikában), szakállat és fehér barettet viseltek. A közönségnek Moureaux azt mondta, hogy nem alkalmas arra, hogy az arab világról beszéljen, mivel egy olyan országból származik, amely megkínozta a muszlimokat Algériában. Érvelése figyelemre méltó abban a tekintetben, ahogyan az európai baloldal az 1980-as évek vége óta hagyta, hogy a militáns szalafizmus a hatalmába kerítse. Molenbeek vezetése példaértékű ebben az értelemben: a Szaúd-Arábia által bőkezűen támogatott mecsetek, iszlám magániskolák, kulturális és sportklubok megnyitására és működésére könnyedén és minden ellenőrzés adták ki az engedélyeket.

Jelenleg a brüsszeli regionális parlament 89 képviselője közül 25 nem európai származású.

Chouet így folytatta:

Azzal vádolom a politikai vezetőket, hogy soha nem akarják megérteni a radikális iszlám térnyerését, és szándékosan figyelmen kívül hagyják azt a választók és a politikai korrektség miatt. Azzal vádolom őket, hogy éveken keresztül hagyták, hogy több településen is kialakuljon a dzsihádista radikalizmus, olyannyira, hogy egy szocialista tisztviselő azt mondta nekem: „Tudjuk, hogy Molenbeekben sok probléma van, de mit akarnak, ez egy olyan választói sokaság, akit nem lehet elhanyagolni.

„Most Franciaországon a sor? Vajon a muszlim szavazatok döntöttek?” – tette fel a kérdést Kamel Daoud algériai író a Le Point című francia hetilapban. A felmérések a voksolások előtt egyértelműen Emmanuel Macron újraválasztását jósolták. A legutóbbi francia elnökválasztás igazi sokkja mindezek mellett a radikális baloldal átütő ereje volt. A bevándorláspárti Jean-Luc Mélenchon, a „La France Insoumise” („Lázadó Franciaország”) jelöltje drámai előrelépést ért el 2017-hez képest. A szavazatok 22,2 százalékát szerezte meg, mindössze egy százalékponttal lemaradva Marine Le Pen mögött. Figyelemre méltó, hogy a muszlim szavazatok 69 százalékát kapta Mélenchon.

Jean Luc Melanchon mára a muszlimok körében az egyik legnépszerűbb politikus lett

Mélenchon – mondta Alain Finkielkraut francia filozófus az Europe 1 francia televíziónak adott interjújában – a nagy leváltásra fogad, hogy még több hatalmat szerezzen. Finkielkraut már januárban is említette a „nagy leváltást”, amikor azt mondta, hogy az európai népek afrikaiakkal, ázsiaiakkal és közel-keletiekkel való helyettesítése teljesen „nyilvánvaló”.

Igen, ez a kockázat létezik, és mindenesetre úgy gondolom, hogy Európa demográfiai változása rendkívül látványos. Az őslakos népesség bizonyos településeken és régiókban kisebbségbe került mára

Franciaország külvárosai és a nagy bevándorlási aránnyal rendelkező nagyvárosok voltak Mélenchon politikai projektjének középpontjában, ahol a választásokon a szavazatok 60 százalékát kapta. „Én vagyok az egyetlen, aki megvédte a muszlimokat” – állítja nyíltan Mélenchon . A Le Figaro szerint a munkásnegyedekben, különösen a muszlim szavazatoknak köszönhetően érte el a több mint 20 százalékos országos eredményét. Bár más jelöltek is támogatták a politikai iszlám követeléseit, van egy kategória, amelyben Jean-Luc Mélenchon nagyon erős, ahol ő a legerősebb – figyelmeztetett Brice Teinturier, az Ipsos elemzője. [E]zek a francia muszlimok, ahol 45-49 százalék között van a radikális baloldali jelölt támogatottsága.

Franciaország szép lassan teljesen elveszíti a karakterét

A France Strategy, a miniszterelnöknek felelős egyik intézmény tavaly októberben egy megdöbbentő tanulmányt tett közzé, amely kimutatta, hogy Franciaországban 25 olyan város van, ahol a nem európai fiatalok aránya 70 százalék és 79 százalék között van. Több mint 70 százalékuk négy Seine-Saint-Denis-i városban él. „Rendkívüli összefüggés van Mélenchon szavazatai és a nem európai származású bevándorlók aránya között a párizsi régióban” – írta Sylvain Catherine elemző.

Montpellierben több a gyakorló muszlim, mint a gyakorló keresztény, és míg a templomok nem túl zsúfoltak, a mecsetek tele vannak – írta a Midi Libre című lap. A településen Mélenchon hatalmas támogatottságnak örvendett. Créteilben például, a Marne völgyében, a bevándorlás szimbolikus városában Mélenchon 40 százalékot kapott.

Mélenchon szavazói Macront választották a második körben

A választások második fordulójában Mélenchon szavazóinak többsége Macront választotta. A ramadán alatt a párizsi Nagy Mecset még iftar-vacsorát is szervezett Macron újraválasztása alkalmából. Ezen részt vett Christophe Castaner, Macron korábbi belügyminisztere és pártjának elnöke is. Trappes-ban 74 százalék szavazott Macronra, 20 százalékponttal az országos átlag felett; Roubaix-ban 70 százalék; Grigny-ban 70 százalék; Colombesban 80 százalék; Les Lilas-ban 83,5 százalék; Bobigny-ban 75,5 százalék. Ezek Saint-Denis szimbolikus városai.

Marseille északi kerületeiben, amelyek az első fordulóban nagyrészt Mélenchonra szavaztak, Macron könnyedén nyert. Ezek azok a városrészek, ahol az iszlám közösség nagy része él -a város teljes lakosságának 30 százaléka és a város összes lakosának egynegyede.

Az elnökválasztás eredménye azt mutatja, hogy Mélenchon muzulmán közösségre irányuló stratégiája kifizetődött – jegyezte meg Florence Bergeaud-Blackler antropológus. De ennek milyen következményei lesznek a jövőben?

A Mélenchonra leadott szavazatok azt bizonyítják, hogy begyűjtötte a muszlim szavazatok nagy részét, ami nyilvánvalóan nem teszi őt muszlim vagy iszlamista párttá, hanem csak „kakukktojás” párttá. Mint a kakukk, amely egy másik fajhoz tartozó madár fészkében kelteti ki a tojásait, a kakukkos párt is olyan eszméknek nyújt menedéket és védelmet, amelyek nem a sajátjai. A Muzulmán Testvériségnek van egy stratégiája, amelyet már az 1980-as évekbeli terveikben is megfogalmaztak: szövetséget kötnek a legszelídebb pártokkal, hogy terjesszék az eszméiket”.

Mi lesz Franciaországban öt év múlva, amikor a demográfia a feje tetejére áll? Lesz-e olyan forgatókönyv, mint Michel Houellebecq Behódolás című regényében, ahol egy „mérsékelt” muszlim testvért választanak elnökké? Vagy olyanok, akik hasonló politikát folytatnak, és a muszlim közösségekkel kötött paktumuknak köszönhetően kerülnek az élre?

„Ma” – elmélkedett Alain Finkielkraut filozófus – „145 mecset van Seine-Saint-Denis-ben, szemben 117 templommal”. Az előbbiek túlzsúfoltak, az utóbbiak félig üresek. A jövő már itt van!

Facebook hozzászólások

11524 olvasónk látta

Az Orbán Viktorral a magyar nemzetért Facebook oldal felkereséséhez kattintson IDE!

Kovács András újságírói oldalának felkereséséhez pedig kattintson IDE!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás