Menü Bezárás

Nagyon durva dolog derült ki egy fideszes faluról!

A Bács-Kiskun megyei Újtelek választástörténete bővelkedett fordulatokban!

Április 3-án Magyarország történetének kilencedik szabad választást tartják. Éppen ezért itt az ideje, hogy a Vidék Hangjai oldal sajátos módon megkezdje a felkészülést a voksolásra. A következő időszakban minél több vidéki települést fogunk bemutatni abból a szempontból, hogy 1990 óta hogyan változtak az adott faluban, vagy városban a politikai erőviszonyok. Reméljük, hogy így minél teljesebb képet kapnak majd az olvasók országunk politikai földrajzáról is. Az elemzések során értelemszerűen a legtöbbször az adott település országgyűlési voksolási eredményeit nézzük majd, de lesz olyan is, hogy kitérünk majd az önkormányzati, az európai parlamenti és a népszavazási eredményekre is.

Eddig az alábbi települések választástörténetével foglalkoztunk:

  1. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaújvár,
  2. A Vas megyei Apátistvánfalva,
  3. A Hajdú-Bihar megyei Told,
  4. Heves megyei Parádsasvár,
  5. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gemzse,
  6. A Nógrád megyei Kutasó,
  7. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Miskolc,
  8. A Somogy megyei Zselicszentpál,
  9. A Zala megyei Oltárc,
  10. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mesterszállás,
  11. A Veszprém megyei Halimba,
  12. A Fejér megyei Bakonykúti,
  13. A Baranyai megyei Molvány,
  14. A Pesti megyei Káva,
  15. A Pest megyei Kőröstetétlen.

Most pedig a Bács-Kiskun megyei Újtelek választástörténetét mutatjuk be. Újtelek a Kalocsai Sárköz nevű mélyfekvésű területen fekszik, a névadó várostól, Kalocsától légvonalban mintegy 8,5, közúton nagyjából 14 kilométerre, az 5308-as út mentén. Két, egykor elkülönülő településrész alkotja, a délebben elhelyezkedő Keserűtelek és az északabbi fekvésű Résztelek, melyek mára lényegében összenőttek. Északi szomszédja Dunapataj, egyébként minden irányból Szakmárhoz tartozó kisebb-nagyobb különálló településrészek veszik körbe, ráadásul ezek úgyszólván mindegyike (Felsőerek, Alsóerek, Gombolyag és Öregtény is) csak e község felől közelíthető meg, az 5308-as útból kiágazó alsóbbrendű utakon. A településen nagyjából 330-an élnek.

Alább láthatják a település választási eredményeit, amiben szerepelnek az egyéni jelöltekre adott voksok is.

Az 1990-es országgyűlési választás az FKGP elsöprő győzelméről szólt Újteleken. Mind a listás, mind az egyéni jelölti versenyt a későbbi kormánypárt nyerte. Nagyon jól szerepelt még az első fordulóban az Agrárszövetség jelöltje is. Az 1994-es voksolás egyfajta lassú változást indított el a településen. A listás voksolást nem meglepő módon az MSZP nyerte, de a párt támogatottsága messze elmaradt az országos átlagától. Érdekes módon az egyéni jelölti versengést már az első körben is az SZDSZ nyerte, de nagyon jól szerepelt az FKGP, az Agrárszövetség és a MIÉP jelöltje is. Érdekesség, hogy fideszes jelöltnek még az 5 százalékot sem sikerült ekkor elérnie. A második körben az MSZP és az SZDSZ jelöltje ugyanannyi szavazatot kapott, közel 40 százalékot, míg ennek nagyjából a felét kapta az MDF jelöltje.

Az 1998-as országgyűlési választás hatalmas meglepetést hozott ebben a faluban. Az SZDSZ megnyerte a listás voksolást több mint 33 százalékos eredménnyel, miközben országosan még 8 százalékot sem kapott. A liberális párt jelöltje pedig már az első fordulóban 65 százalékot kapott. A második körben sikerült a fideszes jelöltnek erősödnie, de még így sem érte el a 25 százalékos támogatottságot. Az SZDSZ jelöltjének némileg csökkent a támogatottsága, de így is több mint 62 százalékos eredménnyel nyert.

Fideszes fellegvár lett az egykori SZDSZ-es településből

Fideszes áttörés

A 2002-es parlamenti választás ismét hatalmas fordulatot hozott a település történetében. Az első fordulóban a Fidesz több mint 48 százalékot kapott listán. A párt előretörése annak fényében számított hatalmas áttörésnek, hogy négy évvel korábban még 20 százalékot sem ért el. Ha az egyéni jelölti versengést nézzük, akkor az SZDSZ még nyerni tudott az első körben, mivel több mint 10 százalékpontot vert rá fideszes riválisára. A második körben hatalmas verseny alakult ki, és végül a Fidesz jelöltje győzött 52 százalék feletti támogatottsággal. 1998 után tehát ismételten az országosan vesztes pártra voksolt a falu.

A 2006-os országgyűlési választás már a jobboldali ellenzék fölényes győzelmét hozta. A Fidesz-KDNP listán először szerepelt 50 százalék felett, míg egyéni jelöltje mindkét körben győzött. A második fordulóban már 60 százalék feletti támogatottsággal.

A Fidesz a támogatottsági csúcsát az országgyűlési választások történetében 2010-ben érte el, több mint 70 százalékos eredménnyel. 2014-ben és 2018-ban bár némileg csökkent a jobboldali kormánypárt támogatottsága, de így is 60 százalék felett maradt a támogatottsága.

Ha az önkormányzati választási eredményeket nézzük, akkor a baloldalnak egyedül 2002-ben sikerült nyernie. Azóta minden voksolást hatalmas előnnyel zárt a Fidesz. Az európai parlamenti választások közül mindegyiket a Fidesz nyerte nagy fölénnyel. A népszavazások közül egyedül a 2004-es kettős állampolgárságról tartott referendum eredménye lógott ki, mivel a településen közel 60 százalék voksolt a könnyített honosítás ellen, miközben országosan az igenek voltak többségben.

Összességében Újteleken nagy meglepetés lenne, ha április 3-án nem a Fidesz szerezné meg a többséget, azonban a korábbi SZDSZ-es dominancia, és a kettős állampolgárság magas elutasítottsága miatt kizárni semmiképpen nem lehet azt a lehetőséget sem, hogy végül a baloldal szerez többséget.

Facebook hozzászólások

4501 olvasónk látta

Az Orbán Viktorral a magyar nemzetért Facebook oldal felkereséséhez kattintson IDE!

Kovács András újságírói oldalának felkereséséhez pedig kattintson IDE!