Menü Bezárás

Őfelsége Árnyékkormánya

Csermely Péter kolléga örök klasszikusát idézve; Gyurcsány Ferenc egy hülye! Én pontosítanám a kolléga úr által használt kifejezést fogalmatlan idiótára. De hát ezt már megszokhattuk tőle, főleg mióta Ferenc odaláncolta magát a Szemlőhegyi hacienda bárszekrényéhez és óránként legalább egy üveg piát zúdít a májára.

Ma is nagyon erősen indult a nap az Apró-Villában. Abban az Apró-Villában, amelynek eladásával kapcsolatban az alkohollal szoros barátságot ápoló házigazda már fél éve hülyíti a közvéleményt. Miután lecsúszott az első adag, a bárszekrényből előkapart tömény, Ferenc gazda szokásához híven laptopot ragadott és Őfelsége III. Károly brit uralkodó árnyékkormányáról osztott meg fogalmatlan idiotizmusról árulkodó gondolatokat a kis politikai szektájának. Lássuk, hol ment félre a mai agymenés!

Ferenc! III. Károlynak nincs árnyékkormánya. Hivatalosan, általa kinevezett kormány van! Az árnyékkormány olyan, ellenzéki politikusokból álló, nem hivatalos csoport, amely többnyire a hivatalban lévő kormány minisztériumi szerkezetét másolja. Célja általában annak bemutatása, hogy bizonyos kérdésekben egy ellenzéki párt hogyan cselekedne, ha kormányon lenne. Ezáltal a párt a kormányzóképességét is demonstrálja a közvélemény előtt. Angliában!

Mi viszont Ferencem, Magyarországon élünk… A te árnyékkormányodat a feleséged vezeti, aki legalább egyszer már biztosan kinyilatkoztatta, hogy nagyon szeret Gyurcsány Ferenc felesége lenni. Vagyis gyakorlatilag az asszony ugyanazt csinálja, amit te tennél. Ugyanúgy a politikai rabszolgád,  mint mindenki a téged körülvevő, egyre hízó pártban! Ha alapul vesszük, hogy egy árnyékkormány célja a kormányzóképesség bemutatása, akkor nekünk 20 évvel ezelőttről már vannak tapasztalataink, pontosan tudjuk, Ferenc, hogy te mire vagy képes!

Egyébként pedig olvasva a te kis irományodat ezzel kapcsolatban, nem derült ki számomra, hogy miről is tárgyal Klári, csupán a szektádnak szóló néphülyítő szöveggel találkoztam. Ami tisztességről meg a becsületről szól. A te szádból a tisztesség, meg a becsület különösképpen undorítóan hangzik, Ferencem! Főleg egy Őszödi beszéddel a hátad mögött! Úgyhogy szerintem olyan különösebb jelentősége nincs az asszony londoni látogatásának, főleg azért, mert akik valóban kormányozzák jelenleg Angliát, azok Klárit ma nem fogadják a Downing Streeten, márpedig a nagyon fontos, egy ország sorsát meghatározó dolgok ott dőlnek el.

Summa summarum: A te árnyékkormányod pótcselekvés, Ferenc! Te pontosan tudod, hogy soha többé nem leszel ebben az országban miniszterelnök. Hogy is írta Szentesi-Zöldi kolléga egyszer a facebookon a balliberális tábornak szóló kis cikkecskéjében? Nekem a szex, neked a pornó! Nekem Orbán Viktor hivatalos kormánya van, az ötödik, neked marad az árnyékkormány! És ez így lesz szánalmas kis életed végéig! Mert régi bűnnek hosszú az árnyéka és mert te ennél többet nem érdemelsz!

Facebook hozzászólások

3552 olvasónk látta