Menü Bezárás

Politikai forradalom jöhet Portugáliában

Portugáliában március 10-én előrehozott parlamenti választást tartanak, mivel António Costa szocialista kormányfő belebukott egy korrupciós botrányba. Az előrehozott választás azért is meglepetés az országban, mivel 2022. januárjában a szocialisták fölényes győzelmet arattak az akkori szintén előrehozott voksoláson. A baloldali párt számára tehát minden adott volt, hogy végig tudják vinni a ciklust, és csak 2026-ban kelljen új törvényhozást választani az ibériai országban. António Costa még tavaly november elején nyújtotta be a lemondását, miután a hatóságok több kormánytisztviselő – köztük Costa – otthonában is házkutatást tartottak, a kormánya lítiumbányászattal és hidrogéntermelési projektekkel kapcsolatos állítólagos szabálytalanságai miatt. Costa közel nyolc év kormányzás után nyújtotta be lemondását, miután 2015. november 26-án nevezték ki először miniszterelnökké.

Andre Ventura, a Chega elnöke. Bevándorlásellenes pártja lehet az előrehozott választás legnagyobb nyertese 

Nyolc éve a szocialisták kormányoznak Portugáliában

Costa bukásával gyakorlatilag megkezdődött a választási kampány. A választás előtti időszak legérdekesebb időszaka pedig a következő hetekben jön, mivel mostanra felálltak a pártok a voksolásra. Az egyik legfontosabb történés az volt, hogy a 2015 óta ellenzékben lévő jobbközép Szociáldemokrata Párt összefogott a kereszténydemokrata Néppárttal és egy monarhista Néppárttal. A hárompárti összefogás új neve Demokratikus Szövetség lett. Rajtuk kívül az összes 2022-ben parlamentbe került párt önállóan indul.

Portugáliában nemrégiben látott napvilágot egy friss felmérés. Ez már a 2024 eleji erőviszonyokat mutatja. A kormányzó szocialisták és a Demokratikus Szövetség gyakorlatilag fej-fej mellett áll. Az ellenzéki demokraták 28,1, míg a szocialisták 26,7 százalékot szereznének. Érdekes, hogy az ellenzéki pártszövetség eredménye szinte megegyezik a szocdemek 2022-es választási eredményével, tehát a hárompárti összefogás egyelőre nem hozott új szavazókat az alakulatnak. A szocialistk esetében pedig nagyon komoly visszaesésről lehet beszélni, mivel 2022-ben  41,4 százalékos eredménnyel nyerték meg a parlamenti választást. Tehát közel 15 százalékpontot veszítettek két év alatt.

Így áll most a pártok támogatottsága Portugáliában

Az elmúlt két év legnagyobb nyertese az eddigi eredmények alapján a jobboldali-bevándorlásellenes Chega lett. A párt a kutatás szerint 18 százalékos eredményt érne el. Két évvel ezelőtt 7,2 százalékos eredményt értek el, tehát 11 százalékpontot erősödtek. A Chega áttörését jól mutatja, hogy támogatottságuk közelít a két nagy politikai blokkhoz (szocialisták és Demokratikus Szövetség). Sőt most először volt példa arra, hogy az ország bizonyos régióiban már a Chega számít a legnépszerűbb pártnak. Az erről szóló térképet alább tekinthetik meg.

Így nézne ki Portugália térképe, ha most szavaznának.

A Chega hatalmas előretörése jól mutatja, hogy Portugáliában meglehetősen elégedetlenek az emberek a kormányzó szocialistákkal, de a hagyonányos ellenzékkel is. Éppen ezért a mostani kutatási eredmények alapján sem a baloldali pártok, sem a hagyományos jobbközép erők nem tudnak majd egyedül kormányt alakítani. Az egyik lehetőség egy nagykoalíció lenne, de ez szintén a Chega mozgásterét növelné. A másik lehetőség pedig egy jobboldali koalíció lehet a Demokratikus Szövetség és a Chega között. Mindebbe még beleszóhat a Liberális Kezdeményezés nevezetű alakulat is, ők jelenleg 11 mandátumra számíthatnak. Alább megtekinthetik, hogy a pártok jelenlegi támogatottsága alpján, hogyan nézne ki az új parlament Portugáliában.

Így nézne ki az új parlament Portugáliában, ha most választanának

Portugáliában az elmúlt évtizedekben a két nagy párt (szocialisták és szociáldemokraták) dominálták a pártrendszert, és a kisebb  pártok közül választottak maguknak koalíciós társakat a választási eredmények függvényében. A 2024-es parlamenti választáson azonban egy új helyzet jöhet létre azzal, hogy a két hagyományos párt meggyengül, és ezzel párhuzamosa egy harmadik erő támogatottsága az ő szintjük közelébe emelkedik.

André Ventura, a Chega elnöke így kommentálta pártja felmérésekben látható 18 százalékos eredményét

Fontos kiemelni, hogy most csak egy pillanatfelvételt látunk. A kampányból még több mint egy hónap hátra van, így még jelentősen módosulhatnak párttámogatottsági adatok. Izgalmas időszak előtt áll Portugália, a Vidék Hangjai olvasóit pedig folyamatosan tájékoztatni fogjuk az országban zajló politikai eseményekről a következő hetekben.

 

Facebook hozzászólások

3752 olvasónk látta

Az Orbán Viktorral a magyar nemzetért Facebook oldal felkereséséhez kattintson IDE!

Kovács András újságírói oldalának felkereséséhez pedig kattintson IDE!