Menü Bezárás

Repkedő mínuszos fűzfapoéta nyöszörgései

Simkó Edit, jobb híján tanárnő a himnuszunkból csinált mínuszt. Ha úgy tetszik, hónapok óta nyöszörög. Persze nem úgy, mint Karinthy, Kosztolányiról írt versciklusa, irodalmi karikatúrája. Ez fényévekkel rosszabb annál. Rosszabb és tragikusabb, mindennél jobban mutatva, hogy az oktatásban nem minden tanárjelöltnek van hely, meg kell tisztítani azoktól, akik viselkedésük alapján nem méltók erre a szakmára.

200 éves a himnusz! Simkó Edit jobb híján tanárnő még csak erotikus gondolat sem volt, Petőfi Sándor is mindössze három hetes csecsemő volt, amikor egy bizonyos Kölcsey Ferenc nevű költő óriásunk letisztázta és befejezte azt a nyolc versszakos művet, amelynek mi csak az első versszakát énekeljük sporteseményeken, hivatalos állami rendezvényeken, amikor kell. Ezt az igen jelentős verset minimum általános iskola 5-6. osztályában mindenkinek kötelező megtanulni. Mind a 8 versszakát. De már alsó tagozatban illik tudni legalább az első versszakot, amit éneklünk. Ehhez a vershez nyúlt hozzá egy tanárnő, akit Kölcseyvel ellentétben elektron-mikroszkóppal is csak azért lehet észrevenni a honi közéletben, mert az azt kutatók felhívják rá a mikroszkóp előtt ülő nagyérdemű figyelmét.

Kicsit visszatekintek a történelemben és azt látom, hogy ebben sincs újdonság! Egy alkalommal valamikor az ’56-os forradalom után a kommunista hatalom ráförmedt Kodály Zoltánra, zenész óriásunkra, aki mellett Edit néni úgyszintén eltörpül, hogy azonnal írjon új, kommunista himnuszt az országnak. Kodályban volt bátorság, volt benne gerinc, hogy kerek-perec megtagadja a kérést. Ez nagy szó, hiszen akár ki is végezhették volna ezért, ám végül nem merték bántani. Majd találnak ehhez a művelethez mást.

Találtak hozzá egy Simkó Editet 55 évvel Kodály halála után. Neki csak verset kellett írni, ízibe. Mint Gyárfásnak, a fűzfapoétának a kedvenc regényemben, az Egy Magyar Nábobban. Jókai mestermunkájában. Csakhogy itt is van egy különbség; a nábobot a történet szerint hazatérő unokaöccse ki akarja forgatni a vagyonából, ezért mindenáron házasodni szeretne. Életmódot változtat, megházasodik, fia és ezzel örököse lesz, így már távol tudja tartani vagyonától a minden pénzét felélő, urizáló unokaöccsét, Bélát. Gyárfás, a fűzfapoéta pedig áruló lesz eközben, így el lesz felejtve.

No, szóval megvan korunk fűzfapoétája, a Simkó Edit. Az új Gyárfás. Aki lát valamit, elégedetlen a fizetésével, beáll egy csapatba, ahol megmondják neki, mit csináljon és ő csinálja. Nyöszörög, hogy tanár létére milyen keveset keres, de nem baj, vele íratják az új Himnuszt… Gerinc sem kell hozzá, a gyáva behódolás is elég, a tehetséget sem nézik. Mindjárt azzal nyit, hogy mínusz. Ez a cím. Mélyebb verselemzésbe amúgy nem érdemes belemenni, ezt a verset amúgy sem fogják mondjuk ötven év múlva tanítani sehol. De azt azért érdemes megállapítani, hogy az eltörlés kultúrája a magyar bolsevikokra ugyanúgy jellemző volt Kodály életében, mint a mostani liberálbolsevikokra Kölcsey Himnuszának kétszázadik születésnapján.

Ezekről formázta Jókai Kárpáthy Abellinót, Rólunk pedig, akiknek védekezni kell a szellemi vagyonunkra törők ellen, nos, rólunk mintázta Kárpáthy Jánost. Nekünk pedig képletesen szólva az a feladatunk, hogy sok-sok Kárpáthy Zoltánnal szüljük tele a hazát. Olyan emberekkel, akik megvédik a nemzet szellemi vagyonát! Mert bizony ma a Simkó Edithez hasonló alakoktól meg kell védeni szellemi vagyonunkat! Azért, hogy 50-100 év múlva már senki ne emlékezzen a ma még repkedő, mínuszos fűzfapoétákra!

Facebook hozzászólások

1812 olvasónk látta

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás