Menü Bezárás

Többezermillárd forint jut a mezőgazdaságra

Nagy István agrárminiszter jó híreket közölt.

Több mint 5300 milliárd forintot fordítunk az agrárium támogatására, a magyar gazdák működése garantáltan és biztonsággal finanszírozott 2027-ig – fejtette ki az agrárminiszter. Nagy István felhívta a figyelmet arra, hogy változások lesznek a földalapú támogatásokban. Ismertetése szerint egy hektár megművelt terület után 147 eurót kaphatnak a gazdák, azonban a legkisebb, tíz hektáron termelők ehhez kapnak még további 80 eurót, 150 hektárig bezárólag pedig még 40 euróra jogosultak a gazdálkodók.

Nagyon nagy összegek jutathatnak a mezőgazdaságra

A következő ciklusban 46 százalékkal több forrást tudnak juttatni a gazdáknak az agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatásokból, az ökológiai gazdálkodást folytató területeknek 64 százalékkal több támogatás jut – tette hozzá a miniszter, a legfontosabb feladatnak nevezve azt, hogy a gazdákat megismertessék ezekkel a lehetőségekkel.
Elmondta azt is, hogy Magyarországra 5377 milliárd forint agrártámogatás érkezik az Európai Uniótól. A tárcavezető felidézte: a magyar kormány még az aszály, illetve az ukrajnai háború előtt történelmi léptékű döntésében vállalta, hogy az agrárfejlesztések nemzeti forrásból történő társfinanszírozását 80 százalékra emeli. Ebbe a kabinet több mint 2300 milliárd forintot tesz bele annak érdekében, hogy a magyar gazdák versenyképességét javítani tudják – jelezte.

Facebook hozzászólások

2329 olvasónk látta

Az Orbán Viktorral a magyar nemzetért Facebook oldal felkereséséhez kattintson IDE!

Kovács András újságírói oldalának felkereséséhez pedig kattintson IDE!