Vágó István halála miatt július 16-ára írta ki a XII. kerületi választási bizottság az időközi voksolást. A DK egykori politikusának halála miatt azért kell új voksolást tartani, mivel Vágó 2019-ben még egyéni körzetben győzött. Bár jelöltet még egyik párt sem állíthatott, mivel az ajánlás sem kezdődött el, de érdemes a körzetet egy kicsit közelebbről is megnézni, hogy vajon melyik politikai oldalnak van a legnagyobb esélye a győzelemre.
Vágó István a 11-es számú körzetben szerzett mandátumot még 2019-ben. Akkor csupán hárman indultak el ebben a választókerületben. Köztük volt Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke is. A voksolás az országosan is ismert emberek indulása miatt is kiemelt figyelmet, és nagy csatát hozott. A választást végül Vágó nyerte, viszonyla nagy előnnyel.

A választókörzet politikai erőviszonyait azonban egy választásból nem lehet megállapítani. Éppen ezért most bemutatom, hogy milyen eredmények születtek a XII. kerület ezen részén, és ezeket értelmezni is fogjuk. Mivel egy-egy önkormányzati választókerület határa is folyamatosan változik, ezért ebben a körzet esetében a 2006-os országgyűlési választásokig sikerült visszamenni jelentősebb kutatás nélkül. Összességében 16 év választási eredményei azért elegendőek arra, hogy kellő mélységben lássuk ennek a körzetnek a viszonyait. Elemzésünkben csak a pártlistákra leadott voksokat vesszük figyelembe, mivel így lehet a legpontosabb képet kapni a szavazói preferenciákról.
A 2022-es országgyűlési választáson a baloldal egységesen indult. Ebben a körzetben is meglehetősen sima végeredmény született.

A voksolsát itt a baloldali pártok összefogása kilenc százalékpontos előnnyel nyerte meg a Fidesz-KDNP-vel szemben. Ha csak ebben a körzetben lett volna voksolás, akkor még a kétfarkú kutyapárt is bekerült volna az Országgyűlésbe, míg a Mi Hazánk kimaradt volna. A választókerületben tehát a szavazók közel 60 százaléka a kormányváltásra voksolt! A körzet baloldali jellegét mutatja az is, hogy míg a baloldali pártok listája 47,99 százalékot kapott a XII. kerületben, addig itt ahhoz képest is jobban szerepeltek. Értelemszerűen ebben a körzetben a Fidesz szereplése is kerületi átlag alatt volt, míg az MKKP és a Mi Hazánk a teljes kerületben is hasonlóan szerepelt, mint ebben a körzetben.
Most pedig egy kicsit ugorjunk vissza az időben, mégpedig a 2019-es európai parlamenti választásra. Először nézzük a körzet eredményét.

A könnyebb összehasonílthatóság miatt a balodali pártok (MSZP, DK, Momentum, LMP, Jobbik) eredményét összeadva tüntettem föl, mert ezek a pártok egyébkényt is haosnló politikai platformon vannak. Jól látszik, hogy a baloldal nagyon jó eredményt ért el ebben a választókerületben, míg a Fidesz-KDNP igazából megközelíteni sem tudta őket. Ráadásul a XII. kerületben ezen a váalsztáson a Fidesz-KDNP listája 45,55 százalékot kapott, míg ebben a választókörzetben csak 41,53 százalékot, tehát jócskán lemaradt a kerületi átlaghoz képest. Ez az eredmény már jól mutatta, hogy Vágó Istvánnak jó esélyei vannak a győzelemre a Hegyvidék ezen részén.
A 2018-as országgyűlési választáson is a balolali pártok szerezték meg a legtöbb voksot ebben a választókerületben, mí a Fidesz-KDNP listája még a 40 százalékot sem érte el. A pontos eredményeket alább láthatják.

A Fidesz-KDNP szereplése annak fényében is nagyon gyenge volt ebben a választókörzetben, hogy a XII. kerületben a párt listája 42,19 százalékot kapott. Jól látszik tehát, hogy a jobboldali néppárt még a kerületi átlagot is jóval alúlmúló számokat produkált a Hegyvidék ezen részén.
2014-ben egymáshoz közel rendezték meg az országgyűlési és az európai parlamenti választásokat. Az országgyűlési választást ebben a körzetben a Fidesz-KDNP nyerte, de ez annak volt köszönhető, hogy akkor az LMP és a Jobbik még nem olvadt bele a aloldali pártok összefogásába.

A Fidesz-KDNP támogatottsága ebben a választókerületben ismételten a XII. kerületi átlaga alatt volt. A kormánypártok a Hegyvidéken 46,65 százallkot érte el, de ebben a választókerületben csak 41,69-et.
Ha megnézzük az európai parlamenti választási eredményt, akkor megint hasonló képet kapunk, mint amit az országgyűlési voksoláson láttunk.

A kormánypártoknak ezen a választáson sem sikerült az 50 százalékos támogatottságot elérniük ebben a körzetben, miközben a teljes XII. kerületben 51,02 százalékot értek el. Jól látszott tehát a 2014-es választásokon, hogy a Hegyvidék ezen része egyáltalán nem tekinthető a Fidesz-KDNP erősségeinek.
A 2010-es országgyűlési választás minden szempontból kilóg a választások közül, mivel a Fidesz-KDNP ezen aratta országosan és helyben is a legfölényesebb győzelmét az elmúlt évtizedekben.

A XII. kerület 11-es választókerületében 2010. áprilisában a Fidesznek sikerült megszereznie a szavazatok több mint 50 százalékát, de ekkor is a három baloldali párt (MSZP, LMP, MDF) lényegesen jobban szerepelt itt, mint Budapesten, vagy éppen országosan. Az ekkor még jobboldali radikális Jobbik támogatottsága pedig lényegesen alacsonyabb volt ebben a válaszókerületben, mint akár a fővárosban, akár az országosan.
Végezetül pedig nézzük meg mi történt 2006 tavaszán ebben a választókerületben. A pontos eredményeket alább láthatják:

Bár a Fidesz az országos tendenciával szemben a szavazatok relatív töbségével győzött, de az MSZP és az SZDSZ több szavazatot gyűjtött, mint a jobboldali néppárt. Az akkori választás is világosan mutatta, hogy ez a választókerület egyértelműen baloldali beállítottságú.
Baloldali bástya
2458 olvasónk látta