Menü Bezárás

Végre oda kerül az MSZP, ahová való!

Az MSZP támogatottsága egy százalékra zuhant, lehet innen már nincsen visszaút!

Megállíthatatlannak tűnik az MSZP zuhanása! A 2022. április 3-i választás óta a szocialisták támogatottsága csupán két felmérésben érte el az 5 százalékot, míg a többi intézetnél jóval ezalatt szerepelnek. Legutóbb a Nézőpont Intézet már csak egy százalékos népszerűséget mért a szociknak. A párt tehát a végét járja, ráadásul annyira lejtmenetben vannak már, hogy a férfi társelnöki posztra egyelőre semmilyen jelentkező nincs.

Az MSZP mostani állapotát abból a szempontból érdemes nézni, hogy 28 évvel ezelőtt még 209 mandátumuk volt az Országgyűlésben az 1994-es választást követően. Bár 1998-ban vesztettek a szocialisták, de 2002-ben és 2006-ban is több mint 170 képviselőjük volt a parlamentben. Az MSZP kezében volt annak a lehetősége, hogy az 1990-es rendszerváltást követően a magyar politika hosszú évtizedekre szóló domináns szereplője legyen. A 2000-es évekbeli nemzetközi gazdasági konjunktúra, az uniós pénzek érkezése megadta volna az alapot arra, hogy az MSZP valóban végrehajtsa azt a jóléti rendszerváltást, amit 2002-ben ígértek.

Mára csupán egy százalékra csökkent az MSZP népszerűsége

A jóléti rendszerváltás elmaradt, helyette lett államcsőd, majd pedig gazdasági és szociális összeomlás. A MSZP teljesen elhibázott társadalom-és gazdaságpolitikája nélkül persze nem jött volna össze az összeomlás. A szocialisták még a 2000-es évek közepén a Kádár-rendszer végi receptekkel próbáltak operálni. Másrészt pedig a pártot nagyon sokáig semmi más nem tartotta össze csak a Fidesz és Orbán Viktor esetleges visszatérésének a megakadályozása. Ezek a beidegződések pedig nagyon rossz döntésekhez vezettek. Végül pedig az MSZP társadalmi támogatottsága összeomlott.

2010 után már nem tudott felállni a padlóról az MSZP. Több kísérlet volt arra, hogy a párt támogatottságát valahogyan feltornázzák, de az intellektuális kiüresedés teljesen elborította az alakulatot. Ennek a végállomása pedig a mostani egy százalékos támogatottság. Azzal, hogy az MSZP az ígérete ellenére sem tudta végrehajtani a jóléti fordulatot Magyarországon, majd pedig egy súlyos gazdasági és társadalmi válságot generált 2010-re, nyugodtan ki lehet jelenteni: Magyarország sokkal többet nyert volna, ha már 1990-ben egy százalékot kaptak volna a szocialisták.

Facebook hozzászólások

5725 olvasónk látta

Az Orbán Viktorral a magyar nemzetért Facebook oldal felkereséséhez kattintson IDE!

Kovács András újságírói oldalának felkereséséhez pedig kattintson IDE!